Ukrán kormányzó lett a grúz exelnökből

A fekete-tengeri Odessza régió kormányzójává nevezte ki Mihail Szaakasvilit Petro Porosenko ukrán elnök, Szaakasvili ezzel együtt az ukrán állampolgárságot is megkapta.

Szaakasvili a 2004-es rózsás forradalomban jutott hatalomra, és 2004 és 2013 között vezette Grúziát. Elnöksége alatt – írja a BBC – több radikális reformot hozott az országban, ami miatt a jelenlegi grúz kormány és hatóságok hatalommal való visszaéléssel vádolják, és kiadatását követelik. Szaakasvili tagadja az ellene felhozott vádakat. 2013-ban hagyta el az országot.

Szaakasvilit személyesen Porosenko mutatta be Odessza népének
Szaakasvilit személyesen Porosenko mutatta be Odessza népének
Handout / Reuters

Úgy tűnik, Porosenko sem hiszi el, amit a Nyugat által oroszpártinak vélt grúz kormány állít, ezért befogadta a volt államfőt. Az ukrán elnök a televízióban jelentette be, hogy Szaakasvili megkapta az ukrán állampolgárságot, és kinevezte odesszai kormányzónak. Porosenko szerint az új vezető fegyelmet hoz a régióba, és felszámolhatja a korrupciót. Hozzátette, hogy  kinevezés azért született, hogy korlátozzák az oligarchák politikai befolyását.

Szaakasvili kinevezését Moszkvában sem hagyták szó nélkül. Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök komédiának nevezte a dolgot.  Szaakasvili 2004-ben, a hatalomra kerülése után az akkor George Bush vezette Egyesült Államok és a Nyugat fő kaukázusi szövetségeseként lépett elő, mígnem az erről szóló 2009-es EU-jelentés megállapította, hogy részben ő a felelős a 2008-as grúz-orosz háború kirobbantásáért. 2008 augusztusában Oroszország simán, kilenc nap alatt megverte Grúziát a két grúz szeparatista régió, Abházia és Dél-Oszétia miatt vívott konfliktusban. és grúz népirtásra hivatkozva meg is szállta a két területet, elismerve a függetlenségüket is. Ez utóbbit a világ országai közül azóta is csak Venezuela, Nicaragua, Nauru és Vanuatu tette meg. (Szaakasvili annak idején lapunknak is elmondta, személy szerint mit gondol a háború okairól.)

A BBC szerint Szaakasvili kinevezése nagy meglepetés, a volt elnök ugyanis politikai outsider, kevés a kapcsolata Odesszával, így kormányzóságának híre akár megosztottságot is hozhat a régióban. az ukrán elnökkel ápolt barátsága viszont akár jól is jöhet a helyi korrupció felszámolásában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.