Pontát nem érdekli, Budapest megsértődik-e

Victor Ponta román miniszterelnök szerdán kijelentette: „az európai politikusokhoz csatlakozva elítéli Magyarország szégyenletes magatartását migránsügyben”, ahányszor az indokolt lesz, függetlenül attól, hogy Budapest ezen megsértődik vagy sem.

A kormányfő a bukaresti parlament folyosóján nyilatkozott újságíróknak. Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a Magyarország által épített kerítéssel kapcsolatban ő nem tett egyebet, mint a többi európai politikussal összhangban, elítélte Budapest „Európára nézve szégyenletes magatartását”.

Egy másik kérdésre válaszolva hozzátette, Budapest nem Bukaresttel, hanem valamennyi európai politikussal vitatkozik. A kerítésépítés, valamint a kutyák és fegyverek használata nem oldja meg a menekültkérdést.

Ponta szerint Magyarországgal ellentétben a Románia által elemzett megoldási lehetőségek illeszkednek az Európai Unió által elfogadott keretbe.

Magyarország mesterséges vitába akarja bevonni Romániát azért, hogy mérsékelje azt a közmegítélést, amely egyre jobban kezd kialakulni elszigetelődéséről, amelyet Budapest lépései idéztek elő, jelentette ki újfent Bogdan Aurescu román külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva. A magyar–román határon tervezett kerítés megépítéséről Románia tájékoztatta az Európai Bizottságot. Aurescu úgy vélte, hogy a kerítésre nincs szükség, mert nem léteznek valós információk arról, hogy a migránsok száma nőne a szerb–román határon. A román diplomácia vezetője szerint semmi nem indokolja a probléma ilyen kezelését.

„Nem akarunk belépni a nyilatkozatok eszkalációjának játékába, mert az vitát gerjeszt Románia és Magyarország között, ami arra hivatott, hogy megpróbálja elfedni Magyarország bonyolult helyzetét az Európai Unióban” – mondta a román külügyminiszter.

Kedden Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter élesen bírálta Victor Pontát egy hétfői nyilatkozata miatt, amely szerint „Románia emberként fog bánni a migránsokkal, nem pedig úgy, mint magyar szomszédaink, akik botokkal terelik és sorszámmal látják el őket”. A magyar külügyminisztérium bejelentette, hogy Magyarország előkészületeket tesz kerítés építésére a magyar–román határ egy szakaszán.

A magyar külügyminisztérium bekérette a román nagykövetség ügyvivőjét, amiről a román fél azt állítja, hogy a megbeszélés az ő kezdeményezésére jött létre, és Budapest félretájékoztat.

Kedden este Ponta újabb bíráló kijelentéseket tett. Úgy vélte, hogy a magyarországi döntéshozók semmivel nem jobbak, mint a szíriaiak vagy a líbiaiak, akiknek országaiból menekülnek a bevándorlók, és a magyar intézkedéseket azokhoz hasonlította, amelyeket „Európa eddig csak az 1930-as, 1940-es években látott”. Szijjártó Péter szerdán úgy fogalmazott: „Victor Ponta tegnap estére elveszítette önkontrollját, esztelen megnyilatkozásaival megsértette egész Magyarországot. Ilyen vad rágalmakat kulturált európai politikusok nem fogalmaznak meg”.

Szijjártó hazugságspirálnak minősítette Ponta nyilatkozatait

Hazugságspirálba keverték magukat a román politikusok: közös megoldásról beszélnek, miközben ellenséges viselkedésükkel és hazugságaikkal teljesen ellehetetlenítik ezt az együttműködést – jelentette ki szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a román kormányfő Magyarországot bíráló megjegyzéseire reagálva.

„Victor Ponta az elmúlt másfél napban olyan méltatlan kirohanásokat intéz folyamatosan Magyarország ellen, amely kirohanások kulturált európai politikushoz teljes mértékben méltatlanok” – mondta a tárcavezető az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.

Szijjártó Péter szerint talán az okozhatja a román politikusok frusztrációját, hogy a mostani helyzetben könnyen kiderülhet, fel vannak-e készülve a schengeni tagságra, és meg tudják-e védeni a határaikat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.