galéria megtekintése

Ritkán osztanak ki úgy miniszterelnököt, ahogy most Szijjártó tette

22 komment

NOL/MTI

Élesen bírálta a román kormányfő arról szóló szavait Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy "a magyarországi döntéshozók semmivel nem jobbak, mint a szíriaiak vagy a líbiaiak, akiknek országaiból menekülnek a bevándorlók".

Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium által az MTI-hez szerdára virradóra eljuttatott közlemény szerint úgy fogalmazott: "Victor Ponta tegnap estére elveszítette önkontrollját, esztelen megnyilatkozásaival megsértette egész Magyarországot. Ilyen vad rágalmakat kulturált európai politikusok nem fogalmaznak meg.

Imád zajt csapni
Imád zajt csapni
Marjai János / Népszabadság

Szijjártó megfogalmazása szerint Victor Ponta szavaira - melyeket az egész magyar nemzet nevében kikérünk magunknak - csak egyetlen magyarázat lehetséges:

 
teljesen elvesztette a lába alól a talajt a román belpolitikában".

A románok szerint Orbánék Európa szégyene

Magyarország vezetői szégyent hoznak az Európai Unió értékeire és kultúrájára – közölte még kedden a román miniszterelnök nem sokkal azután, hogy a magyar külügyminiszter „nettó hazugsággal” vádolta meg a román kormányfőt. Victor Ponta szerint a magyar vezetők mentalitása és attitűdje „a legmagasabb szinten olyan, amelyhez foghatót Európa a múlt század harmincas-negyvenes éveiben látott”.

A román kormányfő Facebook-bejegyzésben reagált kedd este az aznapi magyar-román diplomáciai pengeváltásra, amely azután bontakozott ki, hogy Szijjártó Péter bejelentette, a magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármas határtól "ésszerű távolságig" húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány.

Victor Ponta többek között kijelentette, "emberként és európai polgárként" felháborodik azok miatt a magyar intézkedések miatt, amelyekhez hasonlókat "Európa eddig csak az 1930-as, 1940-es években látott". Úgy fogalmazott, "a szögesdrótok, az agresszív törvények, a börtön és a brutalitás biztosan nem oldják meg a problémát". Hisz a szolidaritásban, a racionális és fenntartható megoldásokban és főként az európai értékek felsőbbrendűségében, de ami az elmúlt napokban Magyarországon történt, az éppen ezekkel az értékekkel van szöges ellentétben - írta Victor Ponta.

A nap, amikor Szijjártó mindenkinek beszólt

Nettó hazugság amit Victor Ponta román kormányfő állít a migránskérdés magyarországi kezeléséről, és méltatlan egy 21. századi politikai vezetőhöz - jelentette ki Szijjártó Péter kedden.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.