Peking is fél a terrortól

A város terrorfenyegetéstől tartva nemzetközi segítségre számít annak érdekében, hogy a G20 országcsoport szeptemberi kínai csúcstalálkozóját a lehető legnagyobb biztonságban tarthassák meg. Az eseménynek a Csöcsiang tartományi Hangcsou ad otthont.

A részletekről a közbiztonsági tárca illetékese beszélt a G20-tagországok rendőrségi kapcsolattartóinak egyeztető megbeszélésén.

Hou Lo, a terrorelhárítási hivatal vezető munkatársa "kemény feladatnak" nevezte a megelőzést, és a világ 19 legnagyobb gazdaságát, illetve az Európai Uniót tömörítő G20 tagországainak, továbbá más nemzetközi szervezeteknek a támogatását kérte hozzá.

A rendezvény előkészítésének részleteiről folytatott biztonsági tárgyalásokon kínai részről egy olyan listát kértek, amelyen a G20-ra, annak vezetőire és küldötteire potenciális veszélyt jelentő szervezetek, illetve magánszemélyek nevei szerepelnek. Kína a nemzetközi közösséggel fokozni kívánja a hírszerzői információk cseréjét is, valamint a nyomozást konkrét esetekben.

Az ország ugyan az elmúlt évben haladást ért el a terrorizmus elleni fellépésben, de továbbra is fennáll a valós terrorveszély. Kínára nem csak az egész világot fenyegető Iszlám Állam, de az ENSZ által 2002 óta terrorszervezetként nyilvántartott Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom (ETIM) is veszélyt jelenthet. Az ETIM tagjainak százai kaptak kiképzést ugyanis Szíriában és Afganisztánban. A minisztérium attól tart, hogy az északnyugat-kínai ujgur közösségből toborzottak között lehetnek, akik azzal a céllal térnek vissza, hogy támadásokat hajtsanak végre.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyébként a térségben, egész Délkelet-Ázsiában is rendkívül aktív. Nemrégiben hírszerzői források jelentették, hogy lopott szíriai és iraki útlevelek kerültek forgalomba, amelyek segítségével a bűnözők könnyebben léphetik át a kínai határt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.