Kisstílű brutalitással végezte ki három foglyát az Iszlám Állam

A három foglyot Palmüra ókori romvárosában oszlopokhoz kötözték és felrobbantották – közölte a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

Nem ez az első eset, hogy a szunnita szélsőséges terrorszervezet embereket végez ki az ókori Szíria egyik fontos városában, arra azonban, hogy az UNESCO által a világörökség részének nyilvánított romokkal együtt robbantsák fel foglyaikat, még nem volt példa.

Az Iszlám Állam egységei még májusban foglalták el Palmüra ókori romvárosát, ahol azóta folyamatos pusztítást végeznek. Több mauzóleumot a földdé tettek egyenlővé és felrobbantották a Baál-Samin templomot is.

Egy palmürai aktivista, Kaled al-Homszi az AFP hírügynökségnek azt mondta,, hogy az Iszlám Állam még a helyiekkel sem közölte a kivégzettek nevét, és azt sem hozták nyilvánosságra, hogy miért kellett meghalniuk. „Senki sem látta, mi történt. Lerombolták az oszlopokat, és senkit sem engedtek a terület közelébe” – idézi az aktivistát a BBC. Egy másik aktivista, Mohammed al-Ajed szerint az Iszlám Állam célja csak a média figyelmének a felkeltése volt.

Augusztusban világszerte a címlapokon landolt a hír, hogy lefejezték Khaled Aszad régészt, a szíriai régészeti hivatal Palmüráért felelős vezetőjét, aki 50 éven át vizsgálta és védte a dzsihadisták által májusban elfoglalt romváros antik kincseit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.