Az Iszlám Állam elfoglalta Palmüra ókori romvárosát

Az Iszlám Állam Palmüra romvárosának egész központi részén átvette a hatalmat. A csütörtöki jelentések szerint a helyi megfigyelőknek nincs tudomásuk az ókori romvárosban található műemlékek megrongálásáról.

A város katonai repterét, börtönét és a hírszerzési központját az al-Kaida tartja irányítása alatt a szerdai támadás óta - tájékoztatott Rami Abdulrahman az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) vezetője.

A szerda óta tartó összecsapásokban legalább száz kormánypárti katona vesztette életét, nyilatkozta Abdulrahman földalatti informátorok hálózatára támaszkodva. Az Iszlám Állam első alkalommal foglal el egy közvetlenül Bashar al-Assad elnök és szövetségeseinek katonai irányítása alatt álló várost.

A szíriai állami televízió szerdai beszámolója alapján a kormánypárti erők kivonultak a városból, miután sikerült evakuálni a civil lakosság nagy részét.

"A Palmürát ért terrortámadással az Iszlám Állam a szíriai társadalmon és civilizáción áll bosszút." - vélekedik a szíriai műemlékvédelem vezetője.

A Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy szobrok százait szállították el, hogy megvédjék őket a rombolástól, de aggódik a városi múzeum és a nagyobb műemlékek miatt, amiket nem tudnak elmozdítani.

Palmüra ősi műemlékei a modern városközponttól délnyugati irányba fekszenek a Tadmurként is ismert városrészben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.