Nyomasztó a Gazprom fölénye
Ha meg is épül a Nabucco, gázt egyelőre egyetlen forrásból kaphat: a Dél-Kaukázus Vezetékből (SCP). A vezeték egyik vége Baku mellett, a Kaszpi-tenger alatt fekvő Shah Deniz gázmezőknél van - másik fele pedig Törökországban, Erzurum településnél. itt volna a Nabucco egyik lehetséges végpontja is. Az SCP-t nemzetközi konzorcium üzemelteti, amelynek a két fő résztvevője a British Petroleum (a régióban a legfőbb nyugati vezetéktulajdonos, részvényes) és a norvég Statoil. Mindkét cégnek 25,5 százaléka van a vezetékben. Az oroszok a Lukoil révén tíz százalékkal részesek, s a kulcsszereplő Azerbajdzsán is ugyanekkora rész felett rendelkezik.
Pillanatnyilag ez tehát az egyetlen létező vezeték, amely képes gázt pumpálni a Nabuccóba. Ám a teljesítménye kicsi. A mintegy egyméteres átmérőjű cső évente körülbelül 8,8 milliárd köbméternyi gázt képes továbbítani, ez nagyjából a Nabucco éves kapacitásának (31 milliárd köbméter) a negyede. Összehasonlításul: az oroszok idén 120 milliárd köbméternyi gázt akarnak Ukrajnán keresztül Európának szállítani.
Az SCP vezeték teljesítményét meg lehet növelni technikailag; ez tervbe is van véve. Ehhez azonban több dologra van szükség. Egyrészt, meg kell építeni a Kaszpi-tenger alatt egy vezetéket, Baku és a türkmenisztáni oldalon Türkmenbasi energiakikötője között. Ez volna a Transz-Kaszpi Gázvezeték (T-CGP). Ennek körülbelül ugyanakkora lehetne a teljesítménye, mint a Nabuccóé, ám annál jóval olcsóbb lenne, mintegy 6 millliárd dollárból ki lehetne hozni, a vezetékfektetés tervezett helyén ugyanis a tenger nem túl mély.
Azonban egyes Kaszpi-tengeri országoknak - mindenekelőtt Irának és Oroszországnak - nem fűződik sem politikai, sem gazdasági érdekük a vezeték megépítéséhez, azugyanis elkerülné mindkét országot és közvetlen versenytársa lenne az orosz, illetve az iráni gáznak. Az oroszok és irániak tehát akadályozzák az építést, környezetvédelmi szempontokat emlegetve. Moszkva és Teherán ősrégi egyezményekre is hivatkozik: 1921-ben és 1940-ben szerződésben rögzítették, hogy beleszólásuk van a Kaszpi-tengert érintő valamennyi ügybe.
Az amerikaiak viszont támogatják a tenger alatti gázvezeték tervét. Lehet, hogy ők is építenék: a türkmén kormány már 1999-ben megbízta a san franciscói székhelyű Bechtelt és a General Electric óriásvállalatot, hogy készítsenek megvalósíthatósági tanulmányt. (A Bechtel, amely a világ egyik legnagyobb építőipari konglomerátuma, kiváló kapcsolatok fűzték a Bush-kormányhoz.) Oroszország és Irán ellenállása miatt az érdeklődés aztán elhalt, és csak 2006 elején, az első nagy orosz-ukrán gázválság idején éledt újra.
Egy másik, hasonlóképpen komoly akadály, hogy nemzetközi tengerjogi szempontból az egész Kaszpi-tenger státusza rendezetlen. Évek óta folynak az egyeztető tárgyalások Irán, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Türkmenisztán és Oroszország között. A fő gondot a gázvezeték két ellenérdekeltje, Irán és Oroszország akadékoskodása jelenti. Egyiknek sem fűződik érdeke ahhoz, hogy megépüljön a vezeték, amely konkurenciát jelentene mind Oroszországnak (amely szeretné elszipkázni a gázt a nabuccósok orra elől), mind Iránnak (amely szeretné megtölteni a Nabuccót).
Oroszország pillanatnyilag stratégiai előnyben van, ami a vezetékrendszereket illeti. A térség gázvezetékei még döntően a szovjet időkben épültek. Régiek ugyan, de működnek, és (Irán kivételével) a régió valamennyi országát összekötik az Oroszországban haladó, kelet-nyugati irányban futó Szojuz gázvezetékrendszerrel.
Mint lapunknak Alekszandr Medvegyev, a Gazprom elnökhelyettese elmondta, Oroszországnak több mint 150 ezer kilométernyi gázvezetéke van. (Összehasonlításul: a Nabucco tervezett hossza körülbelül 3300 kilométer.) Csak Türkmenisztánt öt működő vezeték köti össze Oroszországgal. Türkmenisztán roppant fontos, mert Európában és Amerikában a Nabucco szállítójául szemelték ki az országot.
Az öt vezeték mindegyike a két fő türkmenisztáni lelőhelyről vezeti a gázt Oroszország központi vezetékrendszerébe, a Szojuzba. Igaz, az öt vezeték még a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben épült, és állapotuk kétséges, de működnek. Ez a rendszer Türkmenisztán pillanatnyilag egyetlen kapcsolata Európával. Az alternatíva, a Kaszpi-tenger alatti vezeték még mindig csak a vitákban létezik.
Oroszországnak a Kaszpi-tenger hozzánk közelebb eső oldalán is kész rendszere van: nagy teljesítményű (majdnem másfél méter átmérőjű) gázvezeték köti össze Észak-Oszétián és Grúzián át Azerbajdzsánnal - egész a bakui kikötőig ér a cső.
A vezetékrendszerek tulajdonosa, üzemeltetője döntő mértékben az orosz Gazprom. Jelen van ugyan néhány nagy nyugati gáz-olaj vállalat - mindenekelőtt a BP - de a Gazprom pillanatnyi fölénye nyomasztó. Féltucatnyi, egymáshoz részben kapcsolódó csővezetéket ellenőriz, amelyek összekötik a Kaszpi-tengeri, régióbeli gázlelőhelyeket Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Türkmenisztánban, Azerbajdzsánban a több mint 150 ezer kilométeres orosz gázcsőrendszerrel.
A Nyugat ellenőrzése alatt egyetlen vezeték működik, a már említett Dél-kaukázusi vezeték (SCP). Amennyiben megépül a Kaszpi-tenger alatti Baku-Türkmenbasi gázvezeték, abban is várhatóan a BP, a térségben legtapasztaltabb cég játssza a fő szerepet.
Amint a budapesti Nabucco-konferencián is láttuk, a fő gond az, hogy a potenciális szállítók (és némely tranzitország) sem látják biztosítottnak a Nabucco ellátását. A budapesti fő vendég Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök volt. Az ő országa lenne a Nabucco legfontosabb szállítója, így a kulcskérdésekben ő a döntéshozó. De még ő is látni akarja a vezetéképítés finanszírozásának módozatait, a tranzitdíjakat, és az üzembe helyezés időpontját. Ettől teszi függővé, hazája szállít-e gázt, és ha igen, mennyit, mondta.
A korábbi dilemmát, a "körbevárást" (amikor mindenki a másikra vár, a befektetők a kormányokra, a kormányok az EU-ra, az EU a befektetőkre) a budapesti tanácskozás sem oldotta fel. Ám a párbeszéd előmozdításával egy lépést tett Európa energiafüggőségének csökkentése, a beszerzési források, utak diverzifikálása felé.
