Nyilvánosság elé állt a néhai brit kormányfő egyik áldozata

Két szinten is nyomoz a brit rendőrség az Edward Heath néhai kormányfő gyermekmolesztálási ügyében, amellyel kapcsolatban rövid idő alatt a brit közszolgálati televízió értesülése szerint többen is jelentkeztek a hatóságoknál, közülük egy lehetséges áldozat a nyilvánosság elé is állt.

A rendőrség három vidéki helyszínen - Jerseyben, Kentben és Wiltshire-ben -, valamint országos szinten is nyomozást folytat Nagy-Britannia 1970 és 1974 közötti miniszterelnöke után, aki a gyanú szerint több kiskorút is szexuálisan molesztált.

A rendőrség elleni panaszok ügyében illetékes független bizottság (IPCC) hétfőn jelentette be, hogy vizsgálatot indít annak kiderítésére, megfelelően kezelt-e a wiltshire-i rendőrség az 1990-es években egy ügyet, amelynek egyik gyanúsítottja állítólag a politikusra nézve terhelő információkkal rendelkezett. Az ügyet ejtette a hatóság. Most egy nyugalmazott rendőrtiszt panasztételét követően került elő újra. A wiltshire-i rendőrség felhívást tett közzé, amelyre keddi tájékoztatása szerint "többen" is jelentkeztek.

A Daily Mirror című lapban megszólalt Heath egyik állítólagos áldozata is. A magát megnevezni nem kívánó 65 éves férfi a lapnak arról beszélt, hogy a politikus 53 évvel ezelőtt megerőszakolta. A férfi elmondása szerint kiskorától szexuális erőszaknak volt kitéve, és amikor egy alkalommal megszökött, Heath vette fel a kocsijával. Lakásába vitte, ahol aztán megerőszakolta. Az áldozat évekkel később egy fénykép alapján jött rá, hogy Heath ismert ember, de senki nem itt neki. A férfi ügyvédje segítségével írásba foglalta a vele történteket, és eljuttatta a hatóságokhoz.

Az üggyel kapcsolatban nyilatkozott Tom Watson munkáspárti parlamenti képviselő, a gyermekmolesztálás elleni harc ismert alakja. Mint mondta, 2012 óta két molesztálási esetről is értesült a néhai kormányfővel kapcsolatban, és mindkettőről tájékoztatta a rendőrséget. Véleménye szerint a helyi hatóságok eltérő reagálása az ilyen ügyekre feltétlenül szükségessé teszi, hogy a rendőrség országos szinten foglalkozzon az üggyel.

A BBC ezzel kapcsolatban úgy tudja, Heath is a hatósugarába került a központi rendőrség Operation Midland fedőnevű nyomozásának, amelyben közéleti szereplők egy csoportját vizsgálják kisfiúk sérelmére elkövetett szexuális zaklatás gyanújával. Az esetek az 1970-es és 1980-as években történtek Londonban és Anglia déli részén. Az ügyben többek közt politikusok és hadseregtisztek neve merült fel.

Edward Heath agglegényként élt, a tory vezetés, köztük a Konzervatív Párt élén őt váltó Margaret Thatcher azonban úgy tartotta, a politikus homoszexuális, csak lemondott magánéletéről karrierje kedvéért.

Heath barátai és egykori munkatársai visszautasítják a 2005-ben, 89 évesen elhunyt politikussal kapcsolatban felmerült gyanúsításokat, és azt hangsúlyozták, hogy semmiféle bizonyíték nem támasztja alá a gyermekmolesztálási vádakat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.