Nyilvánosan vitatkozott Netanjahu és Hammond az atomegyezményről

Tárgyalásuk előtti sajtótájékoztatójukon nyílt vitába keveredett az iráni atomegyezményről Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Philip Hammond brit külügyminiszter Jeruzsálemben.
A nemzetközi diplomácia világában szokatlan szópárbajban Hammond azt hangoztatta, hogy bár tisztában van az iráni atomprogram nyugati megítélésének izraeli elutasításával, de szerinte a kedden Bécsben az iszlám köztársaság és a hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) által kötött nukleáris egyezmény a legjobb módja a teheráni nukleáris fegyverkezés megakadályozásának.

Netanjahu válaszában vitatta, hogy valóban az iszlám köztársaság további viselkedésétől teszik majd függővé az Iránt sújtó gazdasági szankciók feloldását, és „diplomáciai kudarcnak" nevezte az egyezményt.

„Az alkunak nem háború, hanem egy jobb alku az alternatívája, amely visszavetné Irán katonai atomprogramját és a szankciók feloldását Irán viselkedésének megváltoztatásához kötné" - mondta az izraeli kormányfő a The Jerusalem Post honlapján élőben közvetített sajtótájékoztatón.

„Egy ilyen megállapodást örömmel fogadnának Tel-Avivban és itt Jeruzsálemben, Izrael fővárosában. Izrael üdvözölne egy jó egyezményt, amely rákényszerítené Iránt, hogy válasszon az atombomba és a szankciók feloldása között. Sajnos a mostani alku ma feloldja a megszorításokat, holnap pedig utat nyit a bombához "- fejtegette a miniszterelnök.

Az izraeli kormányfő magasztalta a britek antiszemitizmus elleni intézkedéseit, de megkérdezte a brit külügyminisztert, miért nem ítélték el azt, hogy a teheráni utcákon az egyezmény aláírása előtt néhány nappal „halált Izraelre" jelszót skandált a tüntető tömeget.
Hammond azt felelte, hogy nem az utcákon kiabáló tömeg, hanem a teheráni kormány intézkedései alapján fognak ítélkezni. Erre Netanjahu azzal vágott vissza, hogy Irán és szövetségesei rakéták ezreit irányozzák Izraelre, ami több szlogenek skandálásánál.
Hammond ekkor közölte, hogy Izraelnek jogosak az Iránnal kapcsolatos aggodalmai, de a megállapodás szerinte megakadályozza Iránt abban, hogy atomfegyverre tegyen szert.

„Eltérő nézeteink ellenére felszólítom Izraelt, hogy működjön együtt Nagy-Britanniával a megállapodás teljes körű végrehajtása és hatékony ellenőrzése érdekében" - hangsúlyozta a külügyminiszter, hangsúlyozva, hogy ez a legjobb mód az iráni nukleáris fegyverkezés megakadályozására.

Csütörtökön délelőtt Philip Hammond meglátogatta Jeruzsálemben a Jad Vasemet, a holokauszt történetét bemutató múzeumot, majd az ellenzéket vezető balközép Cionista Tábor nevű pártkoalíció két vezető politikusával, a szociáldemokrata Munkapártot vezető Jichák Hercoggal és a centrista Tnua (Mozgalom) pártot vezető Cipi Livnivel tanácskozott.

A brit politikus még szerdán Londonban úgy nyilatkozott, hogy szerinte Izrael bármilyen Iráni alkut elutasítana, mert Jeruzsálem az állandó patthelyzet fenntartására törekszik a térségben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.