Nyilvános kivégzés Donyeckben

A szeparatisták két emberét fosztogatás, emberrablás és a szolgálati hely elhagyása miatt ítélték halálra.
Nyilvános kivégzést hajtottak végre az orosz és oroszpárti szeparatisták kedden a kelet-ukrajnai Donyeck megyében lévő Horlivkában. A város egyik kerületi rendőrkapitányát és nyomozati osztályának vezetőjét a szeparatisták által önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaságnak tett eskü megszegésért ítélte halálra Igor Sztrelkov, a szeparatisták katonai parancsnoka.

Sajtóinformációk szerint a kivégzést a kapitányság munkatársai előtt, a rendőrség területén hajtották végre. Az ítélet felolvasása után a rendőrök fejére zsákot húztak és agyonlőtték őket. Ezt később Sztrelkov is megerősítette a RIA Novosztyi hírügynökség előtt.

Eközben a szomszéd megye, a két héttel ezelőtti népszavazáson sziintén népköztársaságnak kikiáltott Luganszk Krasznoarmijszka település mellett ismeretlen fegyveresek rálőttek a húskombinát teherautóira, s két ember meghalt, másik kettő pedig megsebesültek.

A belügyminisztériumban kedden megerősítették azt a sajtóértesülést, hogy mintegy negyven separatista bujkál Donyeck egyik iskolájában. Szerhij Jarovoj belügyminiszter-helyettes nem árulta el, hogy melyik iskoláról van szó. Elmondása szerint az iskolában jelenleg nincsenek gyerekek. Helyszíni jelentések szerint a szeparatisták és az antiterrorista offenzívát indító ukrán erők között a hétfőn újra fellángolt harcok elől több szeparatista is próbál iskolákban elrejtőzni. A megyeszékhely több iskolájából emiatt a tanárok hazaküldték a gyereket. A harcokhoz közeli iskolákban kedden szünetelt a tanítás.

Ami Sztrelkovot illeti, őt ukrán közlések szerint valójában Igor Girkinnek hívják, és Sztrelok (Mesterlövész) fedőnéven az orosz katonai hírszerzés, a GRU ezredese. Korábban aktív volt a márciusban népszavazáson függetlenedett és Oroszország által annektált Krímben is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.