Norvégia szórná a pénzt, csak mi nem hagyjuk

Erna Solberg beleragadt a mézbe – bírálja a norvég miniszterelnököt egy ellenzéki képviselő a kormányzati bejelentés után, hogy a skandináv ország jövőre 17 milliárd koronával (2,6 milliárd dollárral) többet költene az olaj utáni bevételekből, mint 2014-ben.

A 17 milliárdos költségvetési többletkiadásról – írja a TheLocal norvég honlapja – Siv Jensen norvég pénzügyminiszter tett bejelentést kedden. Eszerint a skandináv ország büdzséjét 2015-ben 164 milliárd koronával egészítik ki abból az alapból, az SFU-ból, amelybe az állami olajóriás, a Statoil a fekete aranyból szerzett pénzeket utalja, ami 18 százalékos növekedést jelent ahhoz képest, ahogyan a kormányon lévő Konzervatív Párt a költségvetést tavaly elképzelte.

Az ellenzéki Munkáspárt ezt pazarlásnak tartja. Egyik képviselője, Marianne Marthinsen a Dagens Næringslivnek úgy nyilatkozott, hogy az alakulata október vége felé saját költségvetési javaslattal fog előállni, amely visszafogná a költekezést. Erna Solberg miniszterelnök asszony beleragadt a mézbe – fogalmazott a politikus. Ez – beleragadni – amúgy nem túlságosan nehéz. A Statoil a norvég költségvetés legnagyobb befizetője, a nyugdíjalapként működő SFU értéke pedig június 30-án 5,473 ezer milliárd korona volt.

A norvég költekezési hajlandóság ékesszólóan árulkodik arról, mennyit veszít Magyarország azzal a hadjárattal, amelyet Lázár János indított el áprilisban a Norvég Alap magyarországi pályázatainak egy részét kezelő Ökotárs Alapítvány ellen. Lázárnak hivatalosan az nem tetszett, hogy a támogatási összegeket "egy magyar párthoz köthető szervezet vezetésével osztják szét". Az Ökotárs alapítvány később már az LMP „szatellit szervezeteként" szerepelt a magyar kormányzati vádakban. A vita miatt Norvégia májusban 1,3 milliárd koronányi támogatás felfüggesztéséről döntött, az enyhülés helyett pedig inkább elfajult a helyzet. Vidar Helgesen, a skandináv ország európai ügyekkel foglalkozó minisztere augusztusban szankciókra szólította fel az Európai Uniót Magyarország ellen, szeptember 8-án Budapesten pedig a készenléti rendőrség hűtlen kezelés és zugbankolás gyanújával razziát tartott az Ökotárs Alapítványnál.

A Norvég Alap az Európai Unió és Norvégia, Izland, valamint Liechtenstein megállapodása arról, hogy a három érintett ország az uniótól kapott kereskedelmi kedvezményekért cserébe támogatja egyes tagországok fejlesztéseit.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.