Norvégia szankciókkal vágna vissza Magyarországnak

Vidar Helgesen, a skandináv ország európai ügyekkel foglalkozó minisztere a norvég közszolgálati rádiónak nyilatkozott pénteken erről. Elmondása szerint Norvégia csütörtökön fordult az EU-hoz, szankciókra szólítva fel a tagországokat Magyarország ellen.
„Nagyon aggódunk amiatt, amit az az elmúlt néhány évben Magyarországon láttunk, a demokrácia leépítése és a törvények miatt. Az Európai Unióhoz fordulunk, hogy ne hallgasson, amikor egyik tagállamában kiveszni látszanak a demokratikus értékek" – fogalmazott az NRK rádió előtt a tárcavezető. Norvégia 1,3 milliárd koronányi támogatást tart vissza Magyarországtól azután, hogy a magyar kormány hatósági vizsgálatok sorával lényegében totális támadást intézett Ökotárs Alapítvány ellen, amely a Norvég Civil Támogatási Alap forrásait elosztó konzorciumot vezeti.

„A kifizetéseket azért állítottuk le, mert nem akarjuk finanszírozni a magyarországi változásokat" – indokolta Helgesen a pénzcsap elzárását, hangsúlyozva, Norvégia minden EU-tagállamot megkeresett az esetleges szankciók ügyében.

A tárcavezető „Magyarország útja vissza a múltba" címmel csütörtökön levelet a Financial Times európai kiadásába. A politikus úgy véli, hogy a magyar kormány hátat fordít a Nyugatnak 25 évvel azután, hogy Magyarország megnyitotta határait Nyugat felé, és mozgásba lendítette Európa újraegyesítését.

Helgesen szerint Orbán Viktor „szellemi vaskupolával" védené ki a külföldi befolyást, szakítani akar a nyugati ideológiákkal, a tusványosi beszédében említett „illiberális" állam kiépítése pedig már 2010 óta folyik Magyarországon. Orbán hatalomra kerülése óta a kormány lecserélte az igazságszolgáltatás vezetőit, múzeumok és színházak igazgatóit, ellenőrzi a sajtót, valamint megváltoztatta a választási rendszert és támadást indított a civil szervezetek ellen – emlékeztet a levél, amelyre reagálva Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hiteltelenséggel és a legalapvetőbb tények figyelmen kívül hagyásával vádolta meg a norvég tárcavezetőt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.