Nőket fejeztek le a dzsihadisták

A Iszlám Állam szunnita szélsőséges szervezet boszorkányság vádja miatt kivégzett két nőt. A dzsihádisták a férjeket is lefejezték. Emberi jogvédők szerint ez az első alkalom, hogy a terrorszervezet nőket végez ki Szíriában.

A kivégzésről kedden számolt be a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja jogvédő szervezet. A lefejezés a kelet-szíriai Dier Ezzor tartományban történt.

A csoport szerint ez az első eset, hogy a dzsihádisták nőket végeznek ki Szíriában. Az Al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió ugyanakkor megjegyzi, hogy az Iszlám Állam már korábban a szír-török határvárosban, Kobaniban is fejezett le nőket.

Az arab hírtelevízió szerint a most kivégzett két párt boszorkánysággal vádolták, mert valamiféle mágiát használták gyógyításra. Azt nem tudni, hogy pontosan milyen orvoslás miatt kellett meghalniuk.

Az Iszlám Állam számos híradás szerint kegyetlenül bánik a nőkkel. Az elfoglalt területeken a fiatal asszonyokat és lányokat szexrabszolgaként tartják, arra azonban eddig nagyon vigyáztak, hogy ne végezzenek ki nyilvánosan nőket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.