Netanjahu kegyelmet kért Obamától egy izraeli kémnek

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök levélben kegyelmet kért Barack Obamától Jonathan Pollard amerikai hírszerzési elemző számára, aki 25 éve ül börtönben a zsidó állam számára történt kémkedés miatt - közölte az izraeli rádió kedden.

Netanjahu hivatala - amely december 21-én bejelentette, hogy a kormányfő nemsokára élni fog a fenti kezdeményezéssel - nem cáfolta, de nem is erősítette meg az értesülést.

A Fehér Ház közölte, hogy megvizsgálja Netanjahu kérését.

Pollardot, az amerikai haditengerészet elemzőjét 1987-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mert 1984 májusától egészen 1985 novemberében bekövetkezett őrizetbe vételéig több ezer titkos dokumentumot adott át az izraelieknek az amerikaiak hírszerzői tevékenységéről az arab országokban. Pollard információiért ékszereket és pénzt kapott cserébe. A zsidó állam 1998-ban ismerte be hivatalosan, hogy az amerikai zsidó férfi izraeli kém, s 1995-ben állampolgárságot adott neki. Az elemző állítólag Dél-Afrikának és Pakisztánnak is kémkedett.

Netanjahu irodája már szeptemberben is puhatolózott az amerikai kormánynál Pollard ügyében: akkor azt kérte, hogy a ciszjordániai telepbővítések újabb három hónapig tartó felfüggesztéséért cserébe engedjék el a férfit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.