Nem kell Kövér a bajor házelnöknek

A kisebbik uniópárt, a CSU politikus asszonya, Barbara Stamm az alkotmánymódosításra hivatkozva mondta le a találkozóját a magyar Országgyűlés vezetőjével.

Kövér ma és holnap hivatalos látogatáson van Münchenben, amelynek középponti eseménye a Stamm-mal tartott megbeszélés lett volna, ám a bajor tartományi törvényhozás elnöke visszalépett a találkozótól.

„A magyar alkotmány tegnap elfogadott további módosítása az egész Európai Unióban és Németországban is mély aggodalmat és vitát váltott ki a magyar jogállamiságot illetően” – idézett a lemondásról elsőként író Heti Válasz Stamm közleményéből. A bajor házelnök szerint a jelenlegi helyzetben az a „tanácsos”, hogy „a parlamentjeink közötti konstruktív párbeszéd” érdekében a holnapra tervezett találkozót Kövérrel halasszák el. Stamm ennek ellenére reményét fejezte ki, hogy „éppen a népeink közötti mély összetartozás miatt” a jövőben már sor kerülhet közös megbeszélésekre.

A távolságtartóbb Kereszténydemokrata Unióval (CDU) ellentétben a kisebbik német uniópártra, a bajor Keresztényszociális Unióra (CSU) nem jellemző a hasonló tiltakozás az Orbán-kormány vitatott döntései ellen. A miniszterelnököt tavaly júliusban politikai sztárvendégnek kijáró fogadtatás várta a 10. regensburgi palotajátékokon, ahol az esemény fővédnöke, Gloria von Thurn und Taxis hercegnő a magyar himnuszt is eljátszatta a vigyázzba állított bajor közönség előtt, soraiban többek között Ludwig Spänle (CSU) bajor kulturális miniszterrel.

Ami Kövért illeti, az országgyűlési elnök kedden Münchenben a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adta át Hans Zehetmairnak, a CSU-hoz közel álló Hanns Seidel Alapítvány elnökének „a Magyarországért és a magyar-német kapcsolatok fejlesztéséért végzett kiemelkedő munkájáért”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.