Nem tudni, miért lőtt a tizenhét éves

Négy ember meggyilkolása és hét másik esetén emberölés kísérlete miatt kell felelnie a tizenhét éves kanadai lövöldözőnek - tájékoztatott a helyi rendőrség.

A fiút fiatalkorára tekintettel nem nevezheti meg a hatóság. Egy szombati sajtókonferencián Grant St Germaine, a királyi kanadai lovasrendőrség (RCMP) tagja közölte, hogy a gyanúsított jövő héten áll bíróság elé - írta a BBC

"Nehezek lesznek a napok és a hetek, amíg feldolgozzuk, ami a közösségünkkel történt" - mondta. "Ez egy szomorú és nehéz időszak és nincsenek olyan szavak, amelyek enyhíthetnék a fájdalmat és a szomorúságot."

Az RCMP tájékoztatása szerint a fiú előbb saját testvéreivel, a szintén 17 éves Dayne Fontaine-nel és a 13 éves Draydennel végzett az otthonukban, majd elment az iskolába. A Saskatoontól 600 kilométerre fekvő apró kanadai település, La Loche középiskolájában lelőtte az egyik tanárt, a 35 éves Adam Woodot, majd a 21 éves Marie Janvier, aki a polgármester lánya és tanársegédként dolgozott az iskolában. A fegyverest elfogták és letartóztatták. Tettének oka egyelőre nem ismert.

"Kiszaladtam az iskolából" - mesélte Noel Desjarlais, tizedikes diák a CBC-nek. "Sikoltozást hallottam, majd hat vagy hét lövést, mielőtt kijutottam. Azt hiszem, mire kiértem még több lövés is dördült." 

Az RCMP-t helyi idő szerint 13:00-kor (magyar idő szerint reggel 8-kor) értesítették egy "aktív lövöldözőről", akit a kanadai CBC beszámolója szerint 45 perccel később elfogtak.

"Szavakkal nem kifejezhető a megrázkódtatásom és a bánatom a tegnapi szörnyű események nyomán" - írta közleményében Brad Wall, Saskatchewan tartomány miniszterelnöke. 

A La Loche iskolába 900 gyerek jár óvodáskortól 12. osztályig. La Loche főleg kanadaiakból álló, 3000 fős közösség. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.