A hatóságok állítják: nem idegenkezűség okozta az argentin ügyész halálát

A hatóságok szerint semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy bárkinek szándékában állt megölni Alberto Nisman argentin ügyészt, aki a Argentin Zsidó Szövetség (AMIA) székháza elleni 1994-es, 85 halálos áldozatot követelő terror-merénylet kapcsán végzett nyomozást.

A boncolás alapján kizárható az idegenkezűség – közölték az argentin hatóságok. Nismant hétfőn találták meg lakása fürdőszobájában, földön fekve, mellette egy fegyvert találtak.

Viviana Fein, a nyomozóügyészség munkatársa elmondta, hogy meg kell várni az előzetes vizsgálatokat, mielőtt bármilyen következtetést levonnának.

Az elhunyt ügyész múlt szerdán televíziós nyilatkozatában azzal vádolta meg Cristina Fernández de Kirchner argentin elnököt és kormányának néhány munkatársát, hogy iráni olajszállításért cserébe „ártatlanságot" ajánlottak a két évtizeddel ezelőtti merénylet iráni tetteseinek.

Fein korábban elmondta, hogy egy lövés érte az ügyészt. Hozzátette: nem voltak öngyilkosságra utaló nyomok a lakásban, ezért betörésre gyanakszanak.

BBC megemlíti, hogy Nismannak hétfőn kellett volna az argentin képviselőház elé állnia, hogy beszámoljon az elnök és egyéb tisztviselők elleni nyomozás fejleményeiről.

Az egyik argentin képviselőnő szerint Nisman magabiztosan viselkedett halála előtt 24 órával, és semmi oka nem volt az öngyilkosságra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.