Clinton a CNN-nek: Nem gondoltam, hogy ekkora ügy lesz belőle
Elismerte, hogy pénteken diagnosztizálták nála a tüdőgyulladást és noha az orvos pihenést írt elő, azt gondolta, folytatni tudja a munkát, de a dolog nem sült el túl jól.
Amint arról beszámoltunk, Hillary Clinton vasárnap rosszul lett a szeptember 11-ei terrortámadások 15. évfordulóján tartott megemlékezésen. A politikust eltámogatták az autójához, később viszont már lánya New York-i lakása előtt közölte az újságírókkal, hogy remekül érzi magát. A stáb hivatalosan tüdőgyulladással magyarázta a történteket. ú
Cooper azt firtató kérdésére, vasárnap elájult-e, azt mondta, nem. "Szédültem, de egy pillanatra sem vesztettem el az eszméletemet. De jobban lettem, amint le tudtam ülni, amint kicsit lehűltem, amint kaptam egy kis vizet, azonnal jobban éreztem magam" - mondta a demokrata elnökjelölt.
Hétfőn férje, a volt amerikai elnök, Bill Clinton is megszólalt. Charlie Rose PBS tévécsatornán futó műsorában azt mondta, felesége már jól van, miután aludt egy jót. Úgy fogalmazott, ha Hillary Clintonnak más egészségügyi problémája van, amely a tüneteket okozza, mint amiről ők tudnak, "az számára és az orvosok számára is rejtély". Elismerte, hogy nejével hasonló rosszullét többször is előfordult az elmúlt évek során, általában olyankor, ha dehidratált volt.