Négymillió nőt akarnak megcsonkítani

Valami nagyon új és nagyon aggasztó – kommentálta csütörtökön Jacqueline Badcock, az iraki ENSZ-misszió igazgatóhelyettese a közel-keleti ország egyharmadát uraló szunnita szélsőségesek bejelentését, amely szerint Moszulban és a nagyváros környékén minden 11 és 46 év közötti nőnek kés alá kell feküdnie, hogy részleges nemiszerv-csonkítást (FGM) hajtsanak végre rajta. Az Iraki és Levante Iszlám Állam (ISIS) fatvában kiadott döntése négymillió nőt fenyeget, akik Badcock szerint aligha akarhatják ezt.

Az FGM a női nemi szerv külső részeinek részleges vagy akár teljes eltávolítását jelenti. Az ENSZ gyermekjogi szervezete, az UNICEF kedden adott ki egy jelentést, amely szerint a világon jelenleg 130 millió olyan nő él, akit nemiszerv-csonkításnak vetettek alá.

Az ISIS a Moszulban június 8-án kezdődött offenzívával fél Irakon át tudott gázolni, néhány ezer emberrel futamítva meg az összesen 350 ezres iraki hadsereget. A közel-keleti ország ezzel gyakorlatilag három részre szakadt. Északon ott van Kurdisztán autonóm tartomány, az ISIS által kihasított terület mellett pedig már csak Irak területének alig több mint az egyharmada maradt a bagdadi kormány fennhatósága alatt.

Az ISIS kalifátust kiáltott ki Iraknak és Szíriának azon a területén, amelyen az ellenőrzése alatt tart, a világ minden muzulmánját ennek a kalifátusnak a támogatásra szólította fel. Az enyhén szólva ambiciózus elképzelések szerint a kalifátus hódító útra akar indulni, hogy öt év múlva már a világ valaha volt legnagyobb birodalma felett uralkodjon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.