Navracsics: Magyarország az Egyesült Államok mellett áll

Levélben fejezte ki részvétét a Szíriában meggyilkolt amerikai újságíró, James Foley családjának és John Kerry amerikai külügyminiszternek pénteken a külgazdasági és külügyminiszter.
A John Kerrynek címzett levélben, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium juttatott el az MTI-nek, Navracsics Tibor azt írta: James Foley kegyetlen meggyilkolása "mindannyiunkat megdöbbentett", különösen azokat a magyar diplomatákat, akik segédkeztek az újságíró három évvel ezelőtti líbiai szabadon bocsátásában.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: James Foley bátorságával és elkötelezettségével, hogy az igazságról számoljon be a világ egyik legveszélyesebb háborús zónájában, a "gonosz erőktől fenyegetett nemzetközi közösség egészét szolgálta".

Hozzátette: James Foley felbecsülhetetlen jelentőségű munkájával a szabadság ügyét szolgálta. "Azért, hogy emlékét tiszteletben tartsuk, elkötelezettnek kell maradnunk a terrorizmus elleni harcban" - írta a miniszter.

Közölte: Magyarország az Egyesült Államok mellett áll "az esztelen radikalizmus elleni küzdelemben", és meg van győződve arról, hogy a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie az erőszak megállításáért, amely "közös értékeinket és emberek millióinak életét fenyegeti".

James Foley 2012. november 22-én tűnt el Szíriában. Egy kedden nyilvánosságra hozott videofelvétel tanúsága szerint az Iszlám Állam elnevezésű szélsőséges szunnita szervezet egyik tagja lefejezte az újságírót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.