Ez botrány – háborgott Michele Rivasi francia EP-képviselőnő, amikor kiderült, hogy a július elsején startoló olasz uniós elnökség csupán olaszul és angolul működteti a honlapját.

A „nyelvi diszkrimináció” miatt már a párizsi külügyminisztériumban is fontolgatják, hogy panaszt tesznek a római kormánynál. Nem mintha az olasz EU-elnökség ezzel törvényt sértene, de a hagyomány mégiscsak megkívánja, hogy az unió kormányrúdjánál álló tagország – a nemzeti nyelven túl – angolul, franciául és németül is közzétegye az interneten a legfontosabb információkat.

Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök. Nyelvileg mellőzik őket? Alain Jocard / Reuters

Azonnal kulturális és presztízsharc lett a nyelvi kérdésből. Az olasz kormány hiába bizonygatta: a gazdasági válság és a takarékossági kényszer miatt döntött úgy, hogy kevesebb nyelvre fordítja le az elnökségi weboldalt, a franciák ezt egy pillanatig sem hitték el.

Az EU-n belül amúgy is visszaszorulóban van Moliere nyelvének használata, különösen a 2004-es, keleti bővítés óta. Ekkor kezdtek Brüsszelbe özönleni a kelet-közép-európai politikusok, tisztségviselők és újságírók, akik kiválóan beszélnek angolul, de franciául sajnos nem tudnak (és nem is fognak megtanulni). Mindezek után már csak a kegyelemdöfés volt az olasz elnökség döntése a francia és a német nyelv kiiktatásáról.

Sokatmondó persze, hogy a másik „lespórolt” nyelv hazája, Németország nem kezdett hasonló tiltakozásba, ám Franciaországot ez aligha érdekli.

A pénzügyi válságra hivatkozást eleve nem veszi be, hiszen most éppen a krízis által leginkább megtépázott Görögország tölti be az EU soros elnöki posztját, és lám, még a déli tagállamnak is telt görög–angol–francia–német nyelvű honlap létrehozására.

Nem is szólva a franciákról, akik a legutóbbi, 2008-as elnökségük idején olasz, spanyol és lengyel változattal is kibővítették a hivatalos portált. (2011-ben a magyar EU-elnökség szintén megtartotta az angol–francia–német nyelvi hármast.)

„Költségeket csökkenteni máshol is lehet, például az elnökség étkezési vagy utazási kiadásainál” – idézte Michele Rivasit az EurActiv hírportál.

A zöldpárti képviselőnő kilátásba helyezte, hogy az Európai Parlament elnökéhez fordul ez ügyben. Sőt hozzátette: „Ha megnézzük, mennyire előretörtek az euroszkeptikus erők az EP-választásokon, az olasz elnökség döntése majdhogynem provokáció!”

Kérdés, mit ér el Párizs a francia nyelv állandó erőltetésével. A külügyminisztérium külön kiadványban magyarázza ugyan a tisztségviselőknek, miként küzdjenek a francia használatáért az uniós intézményekben, de vajon nem az ellenkező hatást váltja-e ki az efféle utasításokkal?

„A találkozókon Franciaország képviselői beszéljenek franciául, akár van tolmácsolás, akár nincs.” „Ha szükséges, kérjék a találkozó elhalasztását.” Még arra is felszólít az állami parancsgyűjtemény, hogy bármilyen, a francia nyelv használatát akadályozó körülményről a hoppon maradt gall írjon beszámolót a franciaországi hatóságoknak.

Különben is, nem ártana végre szembenézni a valósággal. Noha az Európai Bizottságnál a három munkanyelv az angol, a francia és a német, ma már a különféle dokumentumok és levelezések nyolcvan százaléka Shakespeare nyelvén íródik.

Az értekezleteken ugyanúgy az angol lett a lingua franca, azaz a közös nyelv (kész csoda, hogy ezt a kifejezést még latinul szokás emlegetni). Az Európai Parlament plenáris ülésein pedig, bár az unió minden hivatalos nyelvén biztosítanak tolmácsolást, az angolt használják a leggyakrabban a felszólalásokon.

Így az EU-ban szerencsét próbáló politikusoknak és szakértőknek inkább azt lehetne tanácsolni: legalább angolul tanuljanak meg rendesen.