Megint lecsukták Putyin leghangosabb ellenfelét

Tizenöt napi elzárásra ítélte egy moszkvai bíróság csütörtök este Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, amiért ellenzéki tüntetésre felhívó szórólapokat osztogatott.

Alighogy hatályon kívül helyezték a Navalnij ellen tavaly életbe léptetett házi őrizetet, ismét meggyűlt az ellenzéki vezető baja a hatóságokkal – írja a Reuters.

Navalnijt azért tartóztatták le a moszkvai metróban múlt héten, amiért megszegte a tüntetés korlátozására vonatkozó törvényeket, és demonstrációt szervezett március 1-jére – amelyen azonban a tegnap esti ítélet után biztosan nem lesz jelen. A bíróságról bilincsbe verve vitték el az ellenzéki vezetőt, aki arra buzdította követőit, hogy emeljék fel hangjukat Putyin politikája ellen.

„Ahhoz, hogy a gazdasági és politikai válságot enyhítsük, nyomást kell gyakorolnunk a hatóságokra. Menjen el mindenki a válságellenes ellenzéki tüntetésre” – mondta a Twitter közösségi portálon közzétett videón.

Navalnij azt ígérte, százezer tüntetővel vonul március 1-jén, hogy a Kreml politikája ellen tüntessen, amely véleménye szerint csak elmélyíti a gazdasági válságot.

Decemberben ellentmondásos gazdasági ügyben ítélték felfüggesztett börtönre Alekszej Navalnijt, az orosz ellenzék egyik vezérét. Fivérére letöltendő börtönbüntetést szabtak ki.

A Navalnij fivéreket azzal vádolják, hogy 2008 és 2012 között szállítmányozó ügynökségükön keresztül több mint 30 millió rubelt – mai árfolyamon számítva mintegy 530 ezer dollárt – sikkasztottak el két cégtől, elsősorban az Yves Rocher francia kozmetikai cég oroszországi leányvállalatától.

Vlagyimir Putyin orosz elnök népszerűsége magasabbra szökött az országban a Krím csatlakozása óta. Navalnij ugyanakkor úgy gondolja, hogy a kétségbeejtő gazdasági helyzet és az Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciók felkorbácsolják az emberek indulatait.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.