„A kormány szégyellhetné magát, amiért öt teljes évvel Málta felvétele után még mindig eltűri, hogy az Európai Unióban afféle harmadosztályú nyelvnek tekintsék a máltait” – írja Owen Bonnici parlamenti képviselő a Times of Malta hasábjain.

Máltai nyugdíjasok tanulmányozzák az új bankjegyeket bemutató prospektust

A konzervatív politikus azon háborodott fel, hogy az európai nyelvekről tartott hivatalos uniós konferencián nem lehetett máltaiul felszólalni, mert nem volt tolmács.

„Nem vagyok nacionalista, csak azt akarom, hogy emelt fővel vállaljuk máltaiságunkat, sőt most, hogy uniós tagok vagyunk, még máltaibbak legyünk.” Szép, szép, hogy befogadták Málta nyelvét hivatalos nyelvnek az Európai Unióba, de ez a nyelv, „a földrész egyik legizgalmasabb nyelve” nem szorul semmiféle hivatali elismerésre. Ugyanis a kultúrák közötti párbeszéd megtestesítője, szerkezetében egyedülálló, és egyesít két összeférhetetlennek látszó világot, a sémit és a latint. Igaz, félmillióan sem beszélik, viszont „zene a nyelvész fülének”.

Amikor Málta csatlakozott az Unióhoz, az Európai Tanács külön rendelkezést bocsátott ki arról, hogy a tolmácsok és fordítók hiánya miatt átmenetileg ne kelljen minden okmányt lefordítani máltaira, de előírta, hogy később ezt a hiányt pótolni kell.

Most már javában pótolják, és a lassan szaporodó máltai tolmács- és fordítószakma évekre előre bőségesen el van látva munkával.

Az Európai Parlamentben valamennyi hivatalos nyelven biztosítani kell a tolmácsolást, de ugyanez nem kötelező minden egyes uniós rendezvényen. Litván, magyar vagy bolgár tolmácsolás sincs a legtöbb találkozón. Mint a cikkből hamar kiderül azonban, Bonnicinak nem is elsősorban az Európai Unióval van baja. Legelsősorban a hazai hanyagságtól félti a nemzeti kultúrát. A globalizáció egymás sápadt másolataivá degradálja a népeket, így hát a megkülönböztető jegyeknek különösen nagy jelentőségük van. Málta esetében „persze a kétnyelvűséget szem előtt tartva”.  Mert hiszen Máltának két hivatalos nyelve van, minden hivatalos rendelkezést angolul is meg kell szövegezni, de ha ellentmondás van a két szöveg között, akkor a máltai változat alkalmazandó.

Ezekkel az alkotmányos elvekkel látja ellentétesnek Bonnici, hogy csekket csak angolul lehet kitölteni, a középületek és köztéri műemlékek előtt kizárólag angol nyelvű feliratok díszelegnek, és még a nemzeti örökséget óvó hivatal nevében is az angol heritage szót használják.

Máltának anyanyelvi törvényre volna szüksége, és a nyelvet óvó és ápoló hatóságra, amely őrködnék a törvény megtartásán. Azokat az újságírókat pedig, akik hibás máltai nyelven jelentetik meg műveiket, alaposan le kellene hordani.

„Wittgenstein, a híres filozófus mondta, hogy ha más nyelven beszélnénk, valamelyest más világot érzékelnénk. Aki elhanyagolja anyanyelvét, szilánkokra tört ablakon át szemléli a világot.”