Magyar kamionban halt meg egy menekült Calais-nál

Életét vesztette egy 19 éves iraki migráns egy magyar kamionban a franciaországi Calais kikötője közelében - közölték kedden a helyi hatóságok. A magyar sofőrt tanúként hallgatta ki az ügyészség, ahonnan szabadon távozhatott, nincs ellene terhelő bizonyíték.
A falemezeket szállító teherautó sofőrje reggel 8 óra körül a kikötőhöz vezető gyorsforgalmi úton ismeretlen okokból hirtelen fékezett, majd megállt, hogy ellenőrizze a szállítmányt. Ekkor fedezte fel a kamionban a férfi holttestét, aki a prefektúra szerint feltehetően a fékezés következtében ráboruló rakománytól halt meg. 

A szerencsétlenül járt férfi két családtagjával bújt el a teherautóban. Nekik nem esett bajuk.

A prefektúra az MTI-nek megerősítette, hogy a kamiont egy magyar állampolgárságú sofőr vezette. Az ügyben a Boulogne-sur-Mer-i ügyészség indított vizsgálatot.

Az ügyészség kedd délután az MTI megkeresésére elmondta, hogy a sofőrt tanúként hallgatták ki, nincs ellene semmilyen terhelő bizonyíték, nem indult ellene eljárás.

"A nyomozás jelenlegi állása szerint úgy tűnik, hogy a migránsok a sofőr tudta nélkül kapaszkodtak fel a kamionjára" - mondta az illetékes. Azt nem tudta megerősíteni, hogy a sofőr maga riasztotta-e a hatóságokat, de "tény, hogy nem akart elmenekülni a helyszínről". Meghallgatása után szabadon távozhatott az ügyészségről.    

La Voix du Nord című regionális lap honlapján közölt fotók szerint a teherautón a Waberer's felirat látható.

Hivatalos adatok szerint június 26. óta ez volt a tizenkettedik alkalom, hogy egy menekült a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagút francia oldalán vagy annak közelében baleset vagy áramütés miatt meghalt.

Öt nappal ezelőtt egy tehervonat ütött el egy kiskorú szíriait az alagútban, amikor megpróbált átjutni Angliába.

Calais kikötővárosában és környékén mintegy 3 ezer külföldi, elsősorban kelet-afrikai, afganisztáni, iraki és szíriai él illegálisan felállított sátortáborokban. Arra várnak, hogy a La Manche-csatorna alatti alagúton áthaladó vonatokra felkapaszkodva, illetve a csatornát átszelő kompokon elbújva, átjusson a túlsó partra. A szigorú francia bevándorlási politika miatt ugyanis a menekültek között az a vélekedés terjedt el, hogy Nagy-Britannia szívesebben fogadja be őket, mint Franciaország.

Az észak-franciaországi Pas-de-Calais megyei határrendészet hétfőn jelentette be, hogy felszámolt egy afgán embercsempész-hálózatot, amely Nagy-Britanniába juttatott át illegális módon migránsokat. Két és fél hónapig tartó nyomozás után a rendőrök négy afgán állampolgárt vettek őrizetbe. Szeptember 18-án pedig egy albán hálózatot lepleztek el a Calais-hoz közeli Dunkerque városában.

Augusztusban Ausztriában vesztette életét hetvenegy szír menekült egy magyar kamionban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.