Valaki felvette a haláljárat utolsó másodperceit

A francia Alpokban a múlt héten lezuhant német repülőgép másodpilótája, Andreas Lubitz 2009-ben arról tájékoztatta repülőiskoláját, hogy súlyos depressziós időszakon ment keresztül – közölte kedden a Lufthansa német légitársaság. A tragédia helyszínén előkerült egy videó a zuhanás előtti pillanatokról.
A betegségről szóló jegyzetet Andreas Lubitz elektronikus postájában találták meg. Akkor küldte, amikor egy megszakítás után visszatért a kiképzésbe. A légitársaság átadta az ügyészségnek a levelet, és elzárkózott minden kommentártól.

Korábban már felmerült a kérdés, hogy a légitársaság tudott-e a másodpilóta lelki betegségéről. A súlyos depresszív időszak tünetei között vannak többek között a halállal, öngyilkossággal kapcsolatos újra és újra visszatérő gondolatok, öngyilkossági kísérletek vagy tervek.

A Spiegel Online kedden közölt értesülése szerint a másodpilóta barátnője tudta, hogy Lubitznak lelki gondjai voltak, amelyek miatt kezelték, de úgy ítélte meg, hogy javul az állapota. A pár derűlátó volt, bízva abban, hogy együtt úrrá tudnak lenni a másodpilóta pszichés nehézségein - írta a hírportál az ügyet vizsgáló hatóságoktól származó értesülésekre hivatkozva. A Spiegel Online hozzátette, hogy az élettárs meghallgatása alapján nem helytállóak a párkapcsolati válságról szóló híresztelések. A hatóságok jelenleg azt feltételezik, hogy Lubitz rettegett pilótaengedélye elvesztésétől, és elkeseredésében kormányozta a Germanwings-gépet katasztrófába.

A Bild online kiadásában azt írta, hogy a helyszínen előkerült egy adathordozó, amelyen találtak egy videofelvételt a gép lezuhanása előtti utolsó pillanatokról.

A néhány másodperces, homályos, de a Bild szerint megkérdőjelezhetetlenül hiteles felvétel az utaskabin hátsó részében készült. Személyeket nem lehet azonosítani rajta, és azt sem tudni, hogy ülő vagy álló helyzetben készült-e, de legkevesebb háromszor hallani fémes hangzású ütés zaját, amely alátámasztja a katasztrófa körülményeit vizsgáló hatóságok eddigi megállapítását, miszerint a kapitány megpróbálta betörni a pilótafülke ajtaját baltával, hogy megakadályozza a katasztrófát. A felvételen hallatszik, hogy több nyelven azt sikoltják, „Istenem!", ami arra utal, hogy az utasok tudták, milyen helyzetbe kerültek.

Röviddel a felvétel vége előtt pedig azt lehet kivenni, hogy a repülőgép egy része súrol egy hegyet, majd az utaskabin oldalra fordul, a kiáltozás felerősödik és a videó véget ér - írta a Bild.

A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel március 24-én délelőtt csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén. A fedélzeti hangrögzítő tanúsága szerint Lubitz bezárkózott a pilótafülkébe, és szándékosan kormányozta a gépet a hegyoldalnak.

A francia csendőrség kedd esti közlése szerint befejeződött a 150 áldozat földi maradványainak összegyűjtése. Jean-Marc Ménichini alezredes elmondta, hogy mivel már nincsen több holttestmaradvány a helyszínen, szerdán mintegy húsz, hegyvidéki beavatkozásokra kiképezett katona csatlakozik a helyszínelőkhöz az áldozatok személyes dolgainak összegyűjtésére. A csendőr alezredes azt is jelezte, hogy a szakértők továbbra is intenzíven keresik a gép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát. Francois Hollande francia államfő napközben ígéretet tett arra, hogy legkésőbb a hét végére valamennyi áldozatot azonosítják.

A marseille-i ügyész nem tud a videóról

„Ha valaki rendelkezik ilyen felvétellel, köteles azt azonnali hatállyal átadni a nyomozóknak” - írta közleményében Brice Robin, aki megjegyezte, hogy a vizsgálat jelenlegi állásában nem rendelkeznek videofelvétellel az Airbus A320-as katasztrófájáról.

Jean-Marc Ménichini alezredes, a francia csendőrség szóvivője is cáfolja a felvétel létét. Mint a CNN-nek elmondta, a helyszínről begyűjtötték ugyan a mobiltelefonokat, ám ezidáig nem vizsgálták meg őket. Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e, hogy egy a helyszínen dolgozó csendőr szerezte meg az egyik készülék memóriakártyáját és szivárogtatta ki a felvételt, Ménichini határozott nemmel válaszolt. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.