Bajba került a Malaysia Airlines egyik gépe

Az ázsiai légitársaság Melbourne-ből Kuala Lumpurba tartó járatán kigyulladt az egyik hajtómű. Az MH148 jelzésű járatnak ezért kényszerleszállást kellett végrehajtania Ausztráliában.

A radarok szerint a repülőgép sokáig körözött a melbourne-i repülőtér felett, mielőtt leszállt. A BBC úgy értesült, hogy a Malaysia Airlines járata sikeresen landolt, a helyi tűzoltók biztosították a leszállópályát.

Az ázsiai légitársaság két repülőgépe is lezuhant 2014-ben. Ahogy arról lapunk is beszámolt, 2014. március 8-án egy Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járat tűnt el rejtélyes körülmények között, 239 utassal a fedélzetén. Július 17-én a kelet-ukrajnai Donyeck felett rakéta találta el egyik gépüket. A katasztrófában 298 ember vesztette életét.

A Malaysia Airlines június elején technikai csődöt jelentett. Christoph Mueller, a cég vezérigazgatója elmondta: nem a tragédiák vezettek a csődhöz, a társaság már egy ideje csökkenő teljesítményt mutatott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.