Keményen elutasították Obamát Izraelben

Kizárta az izraeli kormányfő, hogy a zsidó állam visszatérjen az 1967-es határok mögé, ahogy azt az amerikai elnök javasolta csütörtökön Washingtonban elmondott beszédében.

Barack Obama az Egyesült Államok új közel-keleti stratégiájának alapjait ismertette. Beszéde után Mahmúd Abbász palesztin elnök rendkívüli ülésre hívta össze a Palesztin Hatóság vezetőségét. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő reagálásában viszont közölte, Izrael nem tér vissza az 1967-es határok mögé, mert azok védhetetlenek.

Az izraeli kormányfő ezzel a nagy érdeklődéssel kísért Obama-beszéd egyik központi elemét utasította el. Az izraeli miniszterelnök közölte, reméli, hogy az Egyesült Államok betartja ígéretét, amellyel azt sugallta, hogy megmaradhatnak a megszállt területeken épült zsidó telepek. Obama beszédében nem követelte a telepek építésének leállítását, és azzal is az izraeli álláspontot támogatta, hogy a határok és a biztonság kérdését előbbre valónak mondta mint a Jeruzsálemről való megegyezést és a palesztin menekültek ügyét.

Az izraeli miniszterelnök kemény állásfoglalása ugyanakkor előre árnyékot vet a pénteken kezdődő amerikai látogatására. Netanjahu kifogásolta azt is, hogy Obama beszéde nem foglalkozott azzal a palesztin követeléssel, hogy Izraelbe térhessen vissza több millió palesztin - többségükben azoknak az embereknek a leszármazottai, akik Izrael állam 1948-as megalapításakor kényszerültek elhagyni otthonukat.

Barack Obama a washingtoni külügyminisztériumban elmondott beszédében kifejtette, Izraelnek vissza kell térnie az 1967-es hatnapos háború előtti határok közé, és ezután alakulhat meg a független palesztin állam. Ez azt jelentené, hogy a palesztin állam magába foglalná a Gázai övezetet, valamint a jelenleg is izraeli megszállás alatt lévő Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet. A zsidó állam ezt kereken elutasítja.

Az amerikai elnök beszédében alig burkoltan elutasította azt a palesztin elképzelést, hogy szeptemberben az ENSZ közgyűlésén megpróbálják elismertetni a 67-es határok közötti független palesztin államot Kelet-Jeruzsálem fővárossal. "Az arra irányuló szimbolikus cselekvésekkel, hogy elszigeteljék Izraelt az ENSZ-ben, nem fog létrejönni a független (palesztin) állam" - mondta Obama. Egyúttal megjegyezte, Izrael jogosan aggódik a biztonságáért, miután a Palesztin Hatóság fő ereje, a Ciszjordániát ellenőrző Fatah mozgalom nemrég kiegyezett a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamásszal, amely nem ismeri el Izrael Állam létét.

Betartunk a békefolyamat során aláírt minden eddigi megállapodást és ajánlást. Reméljük, Izrael is ezt teszi, hogy megadja azt az esélyt a békének, amelyet az megérdemel - mondta Száeb Erekát, a palesztin elnök tanácsadója. Hozzátette, Abbász elnök több arab ország vezetőjével is egyeztetni fog.

A Hamász szerint nem volt semmi új az amerikai elnök beszédében. A mozgalom megismételte, hogy nem hajlandó elismerni „a megszállást” (vagyis a zsidó államot). „Obamának nem a jelszavakat kellene gyarapítania, hanem konkrét intézkedéseket kellene tennie a palesztinok és az arab nép jogainak védelme érdekében” - mondta Számi Abu-Zuhri Hamász-szóvivő.

A pénteki izraeli sajtókommentárok úgy értékelték, hogy Obama kihívást intézett az izraeli kormányfőhöz. A Jediót Ahronót című napilap „Konfrontáció" című írásában kifejtette: az amerikai elnök beszéde pontosan az, „amit Netanjahu nem akart hallani". A nagy példányszámú napilap felhívta a figyelmet arra, mekkora sokkot okozott Netanjahu környezetében az Obama-beszéd, és milyen hevesen reagált rá a kormányfő.

Netanjahu és Obama a Fehér Ház Ovális Irodájában. Pénteken ugyanitt, ugyanígy
Netanjahu és Obama a Fehér Ház Ovális Irodájában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.