Jóváhagyták a női püspökök szolgálatát az anglikán egyházban

A Yorki Egyetemen összeült általános szinódus, a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán parlamentje másodszor voksolt ebben a kérdésben, mivel a testület másfél éve, 2012 novemberében minimális többséggel még elvetette a nők püspöki tisztségválallásának a lehetővé tételére kialakított reformcsomagot.

Az azóta összeállított, egy köztes szavazással tavaly elfogadott és hétfőn véglegesített kompromisszumos javaslat engedményeket tartalmaz azoknak a tradicionalistáknak, akik egyelőre elvetik a női püspökök szolgálatát.

A hétfői ülésén elért áttörést az tette lehetővé, hogy az ellenzők közül az elmúlt hónapokban többen is megváltoztatták véleményüket. Az anglikán egyháznak három háza van, 2012 novemberében pedig nem is a püspöki vagy a klérust tömörítő testületen, hanem a laikusokon bukott el a dolog. Az igenek mostani győzelmében nagy szerepe lehetett, hogy a laikusok vezetője, Philip Giddings – aki 2012-ben még nemmel szavazott – kijelentette, hogy az újonnan megfogalmazott törvényjavaslat ugyan egy „új kultúrát" valósít meg, de tiszteletben tartja az egyházi alapelveket is. Egyébként a jelenlegi canterbury-i érsek, Justin Welby, és elődje, Rowan Williams is teljes mellszélességgel támogatta, hogy a szebbik nem az anglikán egyház történelmében először püspökként tevékenykedhessen.

Nők 1992 óta lehetnek lelkészek, A püspöki tisztségvállalásuk ellen felhozott érvek közé tartozott, hogy a hagyomány szerint nők nem gyakorolhatnak hatalmat férfiak felett, illetve hogy Jézus Krisztus tanítványai, az apostolok között sem volt nő.

A döntést még a westminsteri parlament egyházügyi bizottságának, valamint az alsó- és felsőháznak is jóvá kell hagynia. Ha minden jól megy, a nagy zsinat november 17-én jelenti be hivatalosan is, hogy a női püspökök zöld utat kaptak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.