Izrael köszöni a cseheknek, csalódott a németekben

A történelem is megmutatta - fejtette ki Benjamin Netanjahu miniszterelnök a múlt heti ENSZ-szavazás kapcsán -, hogy ami helyes, az nem mindig népszerű.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szerdán Prágában személyesen köszönte meg Petr Necas cseh miniszterelnöknek, hogy Csehország a múlt héten (egyedüli európaiként) az ENSZ-ben nem szavazta meg a Palesztina státusát magasabb szintre emelő határozatot. - Látogatásom célja, hogy Izrael népe nevében köszönetet mondjak önöknek azért, hogy nem szavazták meg az ENSZ egyoldalú (közgyűlési) határozatát - jelentette ki Netanjahu azt követően, hogy megbeszélést folytatott vendéglátójával. - Köszönöm, hogy az igazság és a béke oldalára álltak - mondta Netanjahu. Leszögezte, hogy Izrael az ENSZ-határozatot egyoldalú lépésnek tekinti. Szerinte az ENSZ úgy ismerte el Palesztinát, emelte státusát a nem tag megfigyelő állam szintjére, hogy fel sem szólította a palesztinokat Izrael elismerésére. Hangsúlyozta: Izrael nem adhatja fel elemi biztonsági érdekeit azért, hogy a világ tapsoljon neki. Izrael célja, hogy a közel-keleti helyzet tartós megoldásáról kétoldalú tárgyalásokon a palesztinokkal egyezzen meg.

Benjamin Netanjahu
Netanjahu felszólalt az AIPAC zsidó érdekvédelmi szervezet találkozóján

- A történelem is megmutatta - fejtette ki Netanjahu -, hogy ami helyes, az nem mindig népszerű. Példaként a második világháború előtti müncheni szerződést említette, amelyben a korabeli Csehszlovákia átengedte az ország németek által lakott részeit Németországnak. - Mindenki azt gondolta, hogy ezzel megmentették a békét Európának, holott csak a második világháborúhoz vezető utat kövezték ki - fogalmazott az izraeli kormányfő.

Netanjahu ugyanakkor a Die Welt című német lap internetes kiadásában szerdán megjelent interjúban hangsúlyozta: Izrael köszönettel tartozik Németországnak a novemberi gázai hadművelet idején a zsidó államnak nyújtott támogatásért. "Ugyanakkor nem lennék őszinte, ha leplezném, hogy oly sok izraeli mellett én is csalódtam amiatt, hogy Németország tartózkodott az ENSZ-szavazáson" - tette hozzá. Kifejtette: Németország tartózkodása visszavetette a közel-keleti békefolyamatot. Ugyanakkor nemcsak Németország, hanem egész Európa csalódást keltően viszonyul Izraelhez, kivéve Csehországot, amely nem szavazta meg a határozatot. "Az izraeliek lassan hozzászokhatnak ahhoz, hogy az európaiak nem hallgatják meg őket méltányos módon, holott mi vagyunk az egyetlen ország, amely a népirtás fenyegetettségében él" - mondta Netanjahu. Georg Streiter német helyettes kormányszóvivő az izraeli miniszterelnök szavaira reagálva szerdai tájékoztatóján elmondta: nem ismeretlen, hogy a német és az izraeli kormány véleménye nem mindenben egyezik, a két országot azonban szétválaszthatatlanul összeköti a barátság, és "minél mélyebb a barátság, annál nyíltabban lehet beszélni az eltérő megközelítésekről".

A Palesztina státusát magasabb szintre emelő határozatra az ENSZ-ben mindössze nyolc állam szavazott nemmel, köztük Csehország. Németország és Magyarország a szavazásnál tartózkodó államok között volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.