Izrael: jobbra billenő erőviszonyok

Nem változtatott az előzetes adatok által sugallt erőviszonyokon az izraeli választások hivatalos végeredménye. Benjamin Netanjahu továbbra is magának követeli a kormányalakítás jogát.

Cipi Livni külügyminiszter jobbközép Kadima pártja győzött a keddi  izraeli parlamenti választásokon, egy képviselői hellyel többet  szerzett vetélytársánál, a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali  Likudnál - közölte csütörtökön a választási bizottság.

Ennek ellenére valószínűtlen, hogy Netanjahu visszavonja kedd óta hangoztatott követelését, hogy ő alakíthasson  kormányt. Netanjahu ezt arra alapozza, hogy több támogatást – 65 képviselőt 55-tel szemben – tudhat maga mögött a 120 tagú parlamentben.

A hivatalos végeredmény keresztülhúzta azokat a számításokat is,  hogy a katonák, a diplomaták, a foglyok és a kórházi ápoltak később feldolgozandó szavazatai még változtathatnak az erőviszonyokon.

A központi választási bizottság végül is csütörtökön megerősítette, hogy a Kadima 28 képviselői helyet szerzett, egy mandátummal múlva felül a Likudot. Az ultranacionalista Iszrael  Beitenu (Izrael az Otthonunk) 15 képviselőt küldhet a kneszetbe. Az Ehud Barak pártelnök, védelmi miniszter bejelentése szerint ezután ellenzékbe vonuló Munkapárt mindössze 13, míg az ultraortodox Sasz párt 11 helyet szerzett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.