Irán leszedett még egy amerikai drónt

A ScanEagle a kevésbé fejlett pilóta nélküli repülőgépek egyik típusa. Teheráni bejelentések szerint az Egyesült Államok küldte repkedni a Perzsa-öböl felett, de az amerikaiak számoltak, mindenük megvan.

Egy RQ-170 Sentinel tavalyi megszerzése után új sikert tudhat magáénak az iráni légvédelem, legalábbis ami az ország felett kémkedő pilóta nélküli repülőgépek elleni harcot illeti: a Forradalmi Gárda keddi bejelentése szerint az irániak egy ScanEagle típusú drónt szedtek le a levegőből. Ahogy Ali Fadávi ellentengernagy a Farsz állami hírügynökséggel közölte, a drón azután akadt fenn a lepkehálóban, hogy több felderítő úton is járt a Perzsa-öböl felett.

A háromméteres szárnyfesztávolságú ScanEagle a kevésbé fejlett pilóta nélküli repülőgépek egyik típusa: bár Fadávi szerint az amerikaiak indították el valamelyik repülőgép-hordozójukról, az Egyesült Arab Emirátusoknak is van pár példánya a gépből. Az amerikai haditengerészet sietve cáfolta is, hogy az övé lenne a nemrég leszedett ScanEagle. „Megszámoltuk a pilóta nélküli légi járműveinket, mindegyik megvan a Közel-Keleten” – jelentette be az amerikai tengeri erők középső parancsnokságának egyik szóvivője Bahreinben. Szerinte amerikai drónok csak nemzetközi vizek felett repülnek a Perzsa-öböl térségében.

Ez utóbbi miatt novemberben már volt hirig az Egyesült Államok és az irániak között; az amerikaiak szerint ugyanis Iránból rálőttek egy drónra, amelyik éppen nemzetközi területen repült. Teherán akkor azt állította, hogy a pilóta nélküli repülőgép megsértette az ország légterét.

Az iráni légvédelem tavaly decemberben már könyvelhetett el hasonló fegyvertényt: akkor egy RQ-170 Sentinel típusú drónt szedett le a levegőből, teheráni bejelentések szerint elektronikai hadviselés terén győzve az amerikaiak felett. Ezzel szemben Washingtonban azt mondták, hogy az RQ-170-est az irániaknak műszaki hiba miatt sikerült földre vinniük. Ahogy a tavalyi drónt, most a ScanEagle-t is szélesvásznon mutogatták az iráni tévében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.