Tévében mutogatja Irán az amerikai drónt

A csúcstechnológiával készült pilóta nélküli repülőgép elvesztése nagy blamázs Washington számára.

Felvételeket sugárzott csütörtökön az iráni televízió arról a pilóta nélküli repülőgépről, amelyet a hétvégén kapcsoltak le a perzsa ország légterében. Az RQ-170 Sentinel típusú, drón a bemutatott film tanúsága szerint sértetlenül került iráni kézre. Ez  meglehetősen kellemetlenül érinti az Egyesült Államokat, amely aligha vágyott arra, hogy az iráni Forradalmi Gárda mérnökei elsőkézből ismerkedhessenek meg a létező legkorszerűbb amerikai haditechnológiával. Az RQ-170 egy-egy példánya potom hatmillió dollárba kerül, lopakodóként pedig az iráni radaroknak elvileg nem is lett volna szabad észlelniük az ország felett, nemhogy átvenniük az irányítást a számítógépes rendszere felett.

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Iráni bejelentések szerint az RQ-170-es drónt Kasmár város felett, az afgán határtól 225 kilométerre vették észre és vitték földre. Valószínű célja az lehetett, hogy felvételeket készítsen és információkkal szolgáljon a vitatott célú iráni atomprogramról. Az ügy kapcsán Teheránban csütörtökön egyébként a külügyminisztériumba kérették a svájci nagykövetét, akitől magyarázatot és kártérítést követeltek; mivel az Egyesült Államok és Irán között nincs hivatalos diplomáciai kapcsolat, Washington érdekeit közvetítőként Svájc képviseli.

Amerikai részről csak annyit ismertek el, hogy „programhiba” miatt a hadsereg elveszített egy pilóta nélküli repülőgépet, a védelmi minisztérium tisztviselői pedig aggodalmukat hangoztatták, félő, hogy Irán amerikai információkhoz jut a dróntechnológiáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.