Ingyen áram és élelem jár a fájó reformokhoz

Ingyenes áramot és élelmiszert adna a legszegényebb görögök ezreinek legújabb törvénytervezetével a görög kormány. Ezzel odahaza azt akarja érzékeltetni, hogy továbbra is a megszorítások okozta „humanitárius válságot” igyekszik kezelni, miközben Brüsszelben reformok egész listáját kénytelen benyújtani hétfőn az euróövezet pénzügyminisztereinek, különben elzárják a pénzcsapot.
– Felejtsük el a harmadik mentőcsomagot! A görögök szavazatukkal véget vetettek a mentőprogramoknak – közölte magabiztosan Alekszisz Ciprasz görög kormányfő. Ezzel azokat a híreszteléseket próbálta cáfolni, amelyek máris egy harmadik EU/IMF-mentőövet valószínűsítenek, az összesen 240 milliárd eurót felemésztő első kettő után. Luis de Guindos spanyol gazdasági miniszter dobott kavicsot az állóvízbe, többször is arról nyilatkozva, hogy Athén júniusig nem tud visszatérni a pénzügyi piacokra (addig hosszabbították meg a jelenlegi mentőprogramot), ezért egy harmadik, 30–50 milliárd eurós csomagra lesz szükség.

Ám mivel egy harmadik mentőprogramot a nyugat-európai közvélemény úgy értelmezne, hogy tovább öntik a pénzt a feneketlen kútba, több vezető is igyekezett elhessegetni ezt a lehetőséget. – Egyelőre mindent megteszünk, hogy a második programot sikerrel lezárjuk – hangsúlyozta Angela Merkel kancellár, miután Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel egyeztetett. Az eurócsoportot elnöklő Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter szóvivője sietett bejelenteni, hogy a hétfői tanácskozáson nem tárgyalnak harmadik hitelcsomagról.

Egyeurós bolt Athénban
Egyeurós bolt Athénban
Alkis Konstantinidis / Reuters

Érthető a sok cáfolat, hiszen az európai politikusoknak már azt sem könnyű elmagyarázni saját választóiknak, hogy miért hosszabbították meg négy hónappal a február végén lejáró mentőprogramot. Kevésbé óvatosak viszont az Európai Bizottság tagjai: Valdis Dombrovskis euróért felelős EU-biztos nyíltan arról beszélt, hogy Görögországnak újabb mentőövre lesz szüksége. Juncker pedig úgy fogalmazott, hogy „a két programból három lesz”. Magyarázkodnia az athéni kormánynak is kell, miután engedményekre kényszerült.

A „nem tárgyalunk a trojkával” (Európai Bizottság, Európai Központi Bank,Nemzetközi Valutaalap) és a „kidobjuk a mentőprogramot” ígéretek után most tárgyal, és a program meghosszabbítását kérte. Vissza kellett vonnia több választási ígéretét is – az ingyen áram csak az arcmentést szolgálja.); 2. a már megkezdett privatizáció folytatása (a radikális baloldali Sziriza az állami vállalatok magánosításának leállításával kampányolt); 3. mégsem emelik fel a minimálbért; 4. úgy segítik a legszegényebbek lakhatását és a biztosítással nem bíró munkanélküliek orvosi ellátását, hogy ezzel összességében nem növelik az állami kiadásokat; 5. tizenhatról tízre csökkentik a minisztériumok számát

Turistákból is lehet adóellenőr

Amatőr adóellenőröket, például diákokat, házvezetőnőket vagy akár turistákat is felvesz a görög adóhatóság – derül ki Janisz Varufakisz athéni pénzügyminiszter leveléből, amelynek részleteit az AFP hírügynökség szivárogtatta ki. Az emberhiánnyal küzdő adóhivatal az új „kollégákat” szükség esetén rejtett kamerával és hangrögzítő berendezéssel is felszereli. A reformterveket felsoroló levél elismeri, hogy az adóelkerülés kultúrája mélyen gyökerezik a görög társadalomban, és hozzáteszi, hogy a kisegítőket legfeljebb két hónapra szerződtetik. Minimális kiképzést is kapnak, és a remények szerint már a bevetésük híre elrettentő erővel bír majd. (Munkatársunktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.