Indonéziai repülőgép-katasztrófa: nem kutatnak tovább

Abbahagyják az indonéziai repülőgép-katasztrófa áldozatai utáni kutatást - tájékoztatott a hadsereg. A keddi szerencsétlenség, amelyben egy katonai szállítógép zuhant lakott területre, 141 ember életét követelte.

"Tegnap óta nem találtunk újabb holttestet, így remélhetőleg ma be tudjuk fejezni a kutató-mentő műveleteket " - mondta el a hadsereg szóvivője, Fuad Basya.

Basya beszámolója szerint 135 embert nyilvánítottak halottnak, bár a helyi média úgy tudja, hogy 141 holttestet találtak a helyszínen.

A mostani eset a legutóbbi az indonéz légikatasztrófák sorozatából. Joko Widodo miniszterelnök ennek nyomán kénytelen lesz elrendelni az elöregedő repülőgéppark átvizsgálását. A most szerencsétlenül járt gépet ötven éve állították üzembe. 

Az Indonéz légierő négy C-130B-t vesztett. Ez a típus képezi a szállítmányozási flottájuk gerincét. A megmaradt nyolc gépet Jakarta nem engedi felszállni, amíg nem sikerül kideríteni a baleset okát.

Az eset Délkelet-Ázsia legnagyobb országát arra kényszeríti, hogy növelje a katonai célú kiadásait, amik jelenleg a legalacsonyabbak a térségben, a GDP 0,8 százalékát teszik ki.

"Az eset rámutatott, hogy a katonai szállítás eszközeit hamarosan fel kell újítani" - nyilatkozta T.B. Hasanuddin országgyűlési képviselő. " Azt javasoljuk a kormánynak, hogy vásároljon újabb gépeket a használtak helyett, még akkor is, ha ez nagyobb költséggel jár."

Az áldozatok rokonai azt mondják, hogy a repülőn, ami a Riau Szigeteki Tanjung Pinangből Szumatrára tartott. több olyan utas is volt - köztük civilek -, akik fizettek azért, hogy felszállhassanak a gépre. A légierő tagadta a vádakat és azt ígérte, hogy kivizsgálnak minden szabálysértést. 

Tavaly decemberben egy, az indonéziai Surabayaból szingapurba tartó  AirAsia utasszállító zuhant le a fedélzetén 162 utassal.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.