Indiának is van már repülőgép-hordozó anyahajója

Az INS Vikrant saját gyártmány, 260 méter hosszú, 37 500 tonna. Öt év múlva állítják hadrendbe.

India bemutatta az első repülőgép-hordozó anyahajóját. Az INS Vikrant 260 méter hosszú és 37 500 tonna, hétfőn Kerala szövetségi államban bocsátották először vízre, de hadrendbe csak öt év múlva állítják, egyszerűen azért, mert még nem készült el, az építkezés csak az első fázison van túl. Ettől függetlenül az INS Vikrant nagy siker, nem beszélve arról, hogy saját gyártmány, helyben, Cochinban készül, többek között egy állami cég által gyártott minőségi acélból. Túláradó jelzőkből ennek megfelelően nem volt hiány: ahogy RK Dowan altengernagy a bemutatón mondta, az indiai haditengerészet „koronázó ünnepsége” a program, amelynek keretében az ország saját repülőgép-hordozó anyahajót gyárt.

Repülőgép-hordozó anyahajóval rendelkező országokból kevés van. Az abszolút erőfölény nyilván azé az Egyesült Államoké, amely 11 ilyen hadihajóval szelheti a világtengerek habjait, utána viszont Olaszországnak kettő, Oroszországnak, Franciaországnak, Kínának, Spanyolországnak és most Indiának pedig már csak egy-egy van. Kína tavaly szeptemberben mutatta be a sajátját, és bár a Liaoningről a szakértők akkor azt mondták, egyelőre nem sokkal több úszó Disneylandnél, kitűnően sikerült érzékeltetnie Peking nagyhatalmi ambícióit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.