Vízre szállt Kína első repülőgép-hordozója

Hadászati szempontból a Liaoning inkább még Disneyland, mint fegyver, de a 300 méteres, eredetileg szovjet gyártmányú hajó sokat elárul Peking ambícióiról.

Szolgálatba helyezték Kína első repülőgép-hordozó anyahajóját – jelentette be kedden a pekingi védelmi minisztérium. Ahogy az átadási ceremóniára kiadott közleményében a tárca megjegyezte, a Liaoning és a többi, megépülésre váró anyahajó kulcsszerepet játszik a kínai haderő modernizálásában. A hivatalosan Dalian kikötőjében vízre bocsátott repülőgép-hordozót egyelőre csak kiképzési feladatokra használják, de Wen Jiabao miniszterelnök a ceremónián azt mondta, hogy a Liaoningnek még „nagy jelentősége lesz”, és „okot ad majd a nemzeti büszkeségre”. Peking éppen egy diplomáciai háború közepén áll Japánnal a vitatott hovatartozású Szenkaku- (kínaiul Diaoyu-) szigetek miatt, de a Dél-kínai-tengeren több más környékbeli országgal is van területi vitája.

A nevét a korszerűsítési munkálatok helyszínéről, Liaoning tartományról nyert repülőgép-hordozó 300 méter hosszú. Peking 20 millió dollárért Ukrajnától vette meg, és bár először arról volt szó, hogy úszó kaszinót csinálnak belőle, tavaly júniusban jött a bejelentés, hogy repülőgép-hordozó épül. A Varjag (Varég) osztályú anyahajót eredetileg még a szovjetek kezdték el építeni a nyolcvanas években, de végül befejezetlenül adták el az ukránoknak.

Repülőgép-hordozóval rendelkezni meglehetősen exkluzív dolognak számít a világon. Klubtag az ebből a szempontból is abszolút erőfölényben lévő Egyesült Államok, amely 11 anyahajóval szelheti a habokat, utána Olaszországnak kettő, Oroszországnak, Franciaországnak, Indiának és Spanyolországnak pedig már csak egy-egy van. (A britekéről, a HMS Illustriousról csak helikopterek tudnak felszállni, de két másik éppen készülőben van – ahogy Indiának is.)

A Varjag után feltételezhető, hogy hasonló sorsra jut két másik exszovjet repülőgéphordozó, a 24 ezer tonnás, 274 méter hosszú Kijev és a Minszk is. Ezeket Kína szintén a kilencvenes évek végén vásárolta meg. A hivatalos bejelentés róluk úgy szólt, hogy a hajók az északkelet-kínai Tianjin, illetve Shenzhen dél-kínai kikötőváros vidámparkjának fő attrakciói lesznek.

Szakértők szerint a Liaoninget hadászati szempontból egyelőre nem lehet túlságosan komolyan venni – még nincs is rajta bevetésre küldhető repülőgép –, de ékesszólóan jelzi, hogy Kína milyen elszántan lépett rá a korszerű hadsereg kialakításáig vezető útra.

Haderőfejlesztésre minden évben milliárdokat költ a távol-keleti nagyhatalom. Tavaly januárban fényképek szivárogtak ki Kína saját fejlesztésű lopakodó vadászgépéről, a Chengdu J–20-ról, amely állítólag már túl van a próbarepüléseken, és állítólag 2017-től fog hadrendbe állni.

A  Liaoning az ünnepségen. Díszőrség az ambícióknak.
Naval honour guards stand as they wait for a review on China's aircraft carrier "Liaoning" in Dalian, Liaoning province, September 25, 2012. China's first aircraft carrier was delivered and commissioned to the Navy of the Chinese People's Liberation Army on Tuesday after years of refitting and sea trials. REUTERS/Xinhua/Zha Chunming (CHINA - Tags: MILITARY POLITICS) NO SALES. NO ARCHIVES. FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS. THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. IT IS DISTRIBUTED, EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS. CHINA OUT. NO COMMERCIAL OR EDITORIAL SALES IN CHINA. YES
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.