Huszárok is szavaztak Szlovákiában

Zavaró események és körülmények nélkül zajlik minden. Törvénysértésnek egyelőre a gyanúja sem merült fel  – tájékoztatta lapunkat Nyilfa Péter, az országos választási bizottság (ÚVK) elnöke a szombaton a Szlovákiában rendezett elnökválasztás első fordulójáról, amely reggel héttől este tízig tart.

A várható részvételi arányról egyelőre senki sem bocsátkozik még találgatásokba sem, mert rendszerint a kora esti órákban mennek el legtöbben szavazni, és Nyilfa elmondása szerint a déli régiókban az eső, az északi országrészben pedig a havazás, a Tátra környékén pedig a szélvész okozhat némi gondot. A kelet-szlovákiai Homonnán (Humené) ettől függetlenül az elsők között voksolt egy-egy 102 esztendős hölgy, a Révkomáromhoz közeli Izsán az Első Felvidéki Huszárbandérium hagyományőrző alakulat képviselői korhű, 1848-at idéző egyenruhában járultak az urnák elé.

Már délelőtt szavazott mind a tizennégy elnökjelölt, köztük Bárdos Gyula is, aki jelenlegi lakhelyén, a Pozsony melletti Szencen adta le a voksát. – Az lenne igazán szép, ha ez a nap az idén hármas ünnep lenne. Ebből kettő biztos: az egyik a szabadságharc évfordulója, a másik pedig a születésnapom, hiszen ma töltöm be ötvenhatodik életévemet. Mindez akkor válna még szebbé, ha a felvidéki magyarok felhagynának a pártoskodással, és minél többen jönnének el voksolni. Bízom más nemzeti kisebbségek és szlovákok szavazataiban is – nyilatkozta lapunknak Bárdos, miután kilépett a szavazóhelyiségből.

Szlovákiában negyedszer kerül sor közvetlen elnökválasztásra. 1999-ben Rudolf Schuster már így győzte le Vladimír Meciart, aki öt év múlva Ivan Gasparoviccsal szemben is alulmaradt. Gasparovic második megbizatási ideje idén, június 15-én jár le.

Pozsonyi politológusok egybehangzó véleménye szerint csak Robert Fico jelenlegi kormányfőnek és Andrej Kiska nagyvállalkozónak, a kereszténydemokrata Radoslav Procházkának, valamint a bársonyos forradalom markáns alakjának, Milan Knazkónak van esélye a végső sikerre. Ha ma egyikük sem szerzi meg a leadott szavazatoknak több mint a felét, akkor a két legjobban szereplő jelölt bejut a két hét múlva sorra kerülő második fordulóba, amelyen az győz, aki akkor több voksot kap. Nem hivatalos végeredmény vasárnap reggelre várható. Ezt az ÚVK ugyancsak holnap, dél körül erősíti meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.