Megkezdődött az elnökválasztás Szlovákiában

Szombat reggel hétkor kinyitották a szavazóhelyiségeket északi szomszédunknál, és megkezdődött az államfőválasztás. A 4,4 millió voksolásra jogosult ma este tízig járulhat az urnákhoz. Tizennégy jelölt indul, akik közül a felmérések szerint Robert Fico jelenlegi kormányfő, továbbá Andrej Kiska nagyvállalkozó, a kereszténydemokrata Radoslav Procházka vagy Milan Knazko színész, a bársonyos forradalom egyik néptribunja lehet a befutó.

Robert Fico támogatottsága e hét közepén 36,1, Andrej Kiskáé 27,1 százalék volt. A másik két jelöltre a megkérdezettek 11 százaléka kíván voksolni. Ha ma egyikük sem szerzi meg a leadott szavazatoknak több mint a felét, akkor a két legjobban szereplő jelölt bejut a két hét múlva sorra kerülő második fordulóba, amelyen az győz, aki akkor több voksot kap. A közvélemény-kutató intézetek ma 50 százalék körüli részvételi aránnyal számolnak. Nem hivatalos végeredmény vasárnap reggelre, az országos választási bizottság által jóváhagyott adatok holnap délre várhatóak.

A távozó elnök, van Gasparovic (jobbról a második) s a felesége, Silvia már a délelőtt leadta a voksát
A távozó elnök, Ivan Gasparovic és a felesége, Silvia már a délelőtt leadta a voksát
Radovan Stoklasa / Reuters

A kampányhajrát kivéve unatkoztak a szlovákiai tévézők és a rádióhallgatók, mert a jobboldali jelöltek csak közhelyeket és monológokat szajkóztak, nem bírálták egymást. Robert Fico – akit a kormánypárti Smer-SD indít – pedig csak a kampányhajrában kapcsolódott be a politikai csörtékbe. Sokan nem díjazták ezt a magatartását, ráadásul nem tudta kivédeni azokat a kemény kritikákat, amelyekkel vetélytársai kormányfői tevékenységét ostorozták. Így aztán mégis csak megjelent a pozsonyi köztévé (RTVS) és a kereskedelmi Markíza kampányzáró vitájában, és ellentámadásba lendült: elsősorban a népszerűségi listán második helyen álló, hátrányát szinte napról napra csökkentő Andrej Kiska milliomosnak rontott neki, akit uzsorásnak és gyanús szekták titkos tagjának nevezett. A megrágalmazott nagyvállalkozó viszont Robert Fico eddigi két kormányának korrupciógyanús ügyeit sorolta, Milan Knazko pedig verbális riadót fújt, mert ha a jelenlegi miniszterelnök lesz az államfő, akkor Szlovákiába visszatér az egypártrendszer, hiszen minden tisztséget a Smer-SD bitorol majd – mutatott rá.

Bárdos Gyulát előzőleg többször is láthatták-hallhatták a szlovák érdeklődők is, akiknek a nagy többsége a beküldött telefonszavazatok alapján kedvezően fogadta a szlovák–magyar párbeszédet, s a déli országrészek mielőbbi felzárkóztatását szorgalmazó véleményét. (Cseh)Szlovákia történelmének első magyar nemzetiségű államfőjelöltje szeretne véget vetni a felvidéki nemzeti közösség közötti viszálykodásnak is. „Az elmúlt hónapokban a több ezer emberrel való találkozás még jobban megerősített abban a hitemben, hogy a közös célok iránti elkötelezettség sokkal erősebb a meglévő véleménykülönbségeknél. Ha felismerjük az összefogás és a pártok fölötti együttműködés erejét, akkor ez a remény valósággá válhat" – hangsúlyozta a csütörtökön nyilvánosságra hozott videoüzenetében.

– Remélem, ezek a törekvések a szombati voksoláson is megnyilvánulnak, s akkor a közvélemény-kutatók által mért 4,5 százaléknál jóval többen szavaznak majd rám – nyilatkozta lapunknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.