Hazatérhetnek a Nyugat-Afrikában segítő amerikai katonák

Miután jelentősen csökkent a megbetegedések száma, az Egyesült Államok hazahívja az ebolajárvány leküzdésének segítésére Nyugat-Afrikába küldött katonák nagy részét.

„A járvány csúcsidőszakában 2800 amerikai katona állomásozott Nyugat-Afrikában. Mostanra körülbelül 1500-an már vissza is tértek a bázisukra, és április 30-ra pedig szinte mindenki elhagyja majd a térséget” - írta a Pentagon szóvivője, John Kirby, aki hozzátette: az amerikai védelmi minisztérium alapos vizsgálatnak veti alá a hazaérkező katonákat, hogy egyértelműen kizárják a fertőzés lehetőségét.

Kirby közleménye szerint májustól már csak nagyjából százan lesznek a területen, hogy segítsék az itt maradt tízezer civilt.

Február elején megkezdték az ebola elleni oltóanyag tesztelését Libériában.  A két oltóanyagot, amelyet két különböző gyógyszergyártó fejlesztett ki, szigorú biztonsági intézkedések közepette szállították a nyugat-afrikai ország egy titkos helyszínére. A kutatók célja, hogy mintegy 30 ezer önkéntest, köztük a járvánnyal kapcsolatos munkálatokban közvetlenül részt vevő egészségügyi dolgozót tegyenek immúnissá a betegséggel szemben. 
 
Nagy-Britanniában és Svájcban is folynak oltóanyag-tesztelések, és az Orvosok Határok Nélkül szervezet szárnyai alatt is tesztelnek két lehetséges gyógykészítményt. Az orvosok továbbá a betegségből felépült emberek vérének felhasználásával kifejlesztett szérumot is tesztelnek.

A létszám csökkentéséről hozott döntést hivatalosan Barack Obama elnök jelenti be szerdán egy washingtoni rendezvényen.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss adatai szerint a fertőzések üteme jelentősen csökkent az utóbbi időben. Rajiv Shah, az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség vezetője közölte, hatalmas eredményt értek el, mióta 10 hónappal ezelőtt az amerikai katonák megérkeztek.

„Nyugat-Afrika-szerte 80 százalékkal csökkent a fertőzések száma. Libériában - az ebola-járvány gócpontjában - sikerült a napi 30 új megbetegedést 1-2-re visszaszorítani”- jegyezte meg.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.