Hatott a szérum, meggyógyult az ebolás

Gyógyultan távozott a kórházból egy ebolafertőzött beteg – az egyik amerikai laborban kifejlesztett kísérleti szérumnak köszönhetően – az USA-ban. A hír még annak ismeretében is szenzáció, hogy közben Nyugat-Afrikában két nap alatt száznál több új halálesetet, és kétszer annyi megbetegedést regisztráltak, ráadásul a friss fertőzések száma (a helyi egészségügyi viszonyok, illetve a megbízhatatlan adatszolgáltatás miatt) ennél valószínűleg jóval nagyobbra tehető.

A gyógyult páciens, Kent Brantly egy másik beteggel, a szintén amerikai Nancy Writebol-lel együtt egy speciális repülőgépen hagyhatta el a fertőzött területet. Mindkettejüket az USA-ban, az Emory Egyetemi Kórházban ápolták, és ők voltak az elsők, akiket a ZMapp nevű, a WHO által utólag engedélyezett (korábban csak majmokon tesztelt) kísérleti készítménnyel kezeltek. A biztató gyógyulásról a CNN számolt be, és a hírtelevízió információi szerint a másik beteg állapotában is javulás állt be.

Közben a WHO adatai szerint elérte az 1350-et a nyugat-afrikai ebolás halálozások száma. Augusztus 17.-én illetve 18.-án 106 halálesetet regisztráltak Guineában, Libériában és Sierra Leonéban, és a térségben 221 új (bizonyított vagy valószínűsíthető) ebolás megbetegedés történt. A betegség a leggyorsabban továbbra is Libériában terjed, annak ellenére, hogy a kór egyik gócpontjának tekinthető monroviai nyomornegyedet a hatóságok szinte légmentesen lezárták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.