Harmadára vágják a Nabuccót

A gázvezeték projektköltségeit 60 százalékkal csökkentik, erről a következő héten dönt a vezeték megépítésére és működtetésére szerveződött konzorcium - írta csütörtökön a Financial Times Deutschland (FTD). 3900 helyett 1300 kilométernyi vezeték lehet, de ennek sorsa is bizonytalan.

A német üzleti lap a konzorcium egyik tagja, az RWE német energetikai társaság szóvivőjére hivatkozva azt írta, hogy az eredetileg 3900 kilométer hosszúságúra tervezett földgázvezeték költségeit drasztikusan, „az első durva becslések szerint 60 százalékkal" csökkentik majd a tagok következő hétre összehívott értekezletén.

Az Európai Bizottságnak a földgázellátásra vonatkozó stratégiája így csak félig valósulhat meg, hiszen a Nabucco megkurtítása ellenére is csökkenhet a függőség az orosz földgáztól, de Brüsszel nem szerzi meg a szállítási útvonalak feletti stratégiai befolyást, mert az azerbajdzsáni, türkmenisztáni és észak-iraki lelőhelyekről más vezetékek, például a török Tanap szállíthatja majd a földgázt az unió keleti határáig - írta az FTD.

Az új, az 1300 kilométeres Nabucco West megvalósítása is bizonytalan, mert a Kaszpi-térségben kitermelt gáz szállítására két további projekt is pályázik. Jelentkezik a South East Europe Pipeline földgázvezeték projekt, amelyet a brit BP kezdeményezett, és az Adria-gázvezeték (Trans Adriatic Pipeline - TAP) is - mondta a BP egy szóvivője.

A térség legnagyobb lelőhelye, az azerbajdzsáni Shah Deniz II mező kiaknázását végző konzorcium 2013 közepéig dönt majd, hogy melyiket választja - tette hozzá. A BP a norvég Statoil és az azerbajdzsáni Socar energetikai társasággal együtt végzi a kitermelést a Shah Deniz mezőkön, amelyek együttesen világszerte a második legnagyobb földgázkészlettel rendelkeznek.

Azerbajdzsán 2017-re időzíti a gázszállítások megindítását. Az egyre szaporodó vezetéktervek növelik az esélyét annak, hogy az ország nemcsak a Brüsszel által pártolt Nabuccótól, hanem a rivális orosz Déli Áramlattól függetlenül is eljuttathatja a földgázt nyugatra - írta a német üzleti lap, hozzátéve, hogy az egyik új gázvezeték-építési projekt berkeiből származó értesülések szerint "a Déli Áramlat ügye sem áll jól", az azeri állam viszont beszállt a Tanap projektbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.