Snowden: kémkiképzést is kaptam

Az NSA-botrányt kirobbantó Edward Snowden most először adott interjút amerikai tévének. Elmondta: hazafinak tartja magát, nem ért egyet a Putyin-rezsimmel, de tenni nem tud ellene. Először hivatalos úton próbált fellépni a titkosszolgálatok túlkapásai ellen, de felettesei elhallgattatták. Ekkor döntött a kiszivárogtatások mellett. 
Snowden videóinterjút ad
Reuters

Edward Snowden legyen férfi, térjen vissza az Egyesült Államokba és nézzen szembe az ellene felhozott vádakkal – így reagált John Kerry amerikai külügyminiszter az egykori titkosszolgálati alkalmazott interjújára. Elsősorban arra a kijelentésre válaszolva mondta ezt, melyben Snowden kifejzette, hogy hazafinak tartja magát, és kiszivárogtatásaival az amerikai alkotmány szisztematikus megsértésére akarta felhívni a figyelmet.

Az NBC csatornán helyi idő szerint szerda este sugárzott beszélgetés volt az első, amelyet az Oroszországban menedékjogot kapott Snowden amerikai tévének adott.

Az egyik legtöbbet idézett, már az előzetes beharangozóban tett kijelentése az: nem alacsony rangú informatikus, elemző volt, hanem képzett kém. Elmondta: a CIA alkalmazottjaként kapott kiképzést, és külföldön dolgozott, fedésben, álnéven. Már a nol.hu is megírta korábban, első interjúja alapján: Snowden Svájcban dolgozott fedett ügynökként. 

Már itt kiábrándult a titkosszolgálatból, amikor kiderült, hogy kollégái úgy szerveztek be egy svájci bankárt, hogy leitatták, majd rávették, üljön autóba. Amikor a rendőrök elkapták, segítettek neki – így lekötelezték. Akkor is megfordult a fejében, hogy „borít", de nem tette, mert úgy vélte, azzal embereket sodorna bajba. Ráadásul épp közelgett a 2008-as elnökválasztás, és remélte, hogy Barack Obama elnöksége idején vége szakad ezeknek a módszereknek és a titkos lehallgatásoknak is. 

A 30 éves, az NSA lehallgatási botrányát kiszivárogtató férfi az NBC-nek elmondta: szeretne visszatérni hazájába, de nem teszi, mert ott az 1917-es kémkedési törvény alapján helyezték vád alá. Elmondta: ez azt jelenti, hogy nem védhetné meg magát nyilvános tárgyaláson, mert a bizonyítékok is titkosítottak lennének.

Azt is elmondta: nem készült Oroszországba, véletlenül „ragadt ott" amikor visszavonták útlevelét az amerikai hatóságok. Nem ért egyet az orosz hatóságok sok lépésével, például a szólásszabadság korlátozásával sem. (Korábban azzal vádolták, hogy kiállt Putyin mellett, mert 'alákérdezett' az orosz elnöknek egy internetes-televíziós fórumon). A riporter kérdésére válaszolva elmondta: nem tud mit tenni az orosz rendszer hibái ellen, mert nem beszéli a nyelvet, ami „frusztrál és elszigetel."

Azt is megerősítette: a kiszivárogtatások előtt próbálta hivatalos úton jelezni feletteseinek az NSA-nál az általa észlelt túlkapásokat, de csak azt a választ kapta: inkább ne kérdezzen semmit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.