Guardian: Orbán egy „rohadó rezsim” szörnyű vezetője

Keményen nekiment menekültügyben Orbán Viktornak a Guardian vasárnapi vezércikke. A brit napilap szerint az egész kontinensnek fel kell lépnie ez ellen a „rohadó rezsim” ellen.

Az Orbán, a borzasztó címmel közölt írásban úgy fogalmaznak, miután éveken keresztül lenézték az európai szolidaritást és demokráciát, Budapest most nehezebbé teszi az életet a kétségbeesett menekültek számára. A rendőrök könnygázzal üldözik a migránsokat a Keleti pályaudvaron, és hagyják őket gyalog útra kelni Ausztria és Németország felé, amely a lap szerint az egész nemzet hírnevét minősíti.

Guardian ugyanakkor megjegyzi, fontos különbséget tenni a magyar kormány az ország egésze között. Orbán leépítette a demokráciát, és Putyin szövetségeseként megnehezítette az EU dolgát az ukrajnai válságban vállalt szerepében. A lap idézi azokat a törvényeket is, amelyek szerint börtönben végezhetik a kerítésen átjövő vagy az azt megrongáló menekültek.

A lap figyelmeztet, hogy Orbán Viktor idegengyűlölő politikája tovább terjed, hiszen a menekültkvóták körüli vitában már mellette áll Szlovákia, Csehország és Lengyelország is. A Guardian szégyennek nevezte a magyar miniszterelnök muzulmánokról és a 150 éves török megszállásról Brüsszelben elmondott szavait.

Végezetül a cikkben arra kérik az európai politikusokat, hogy vonják felelősségre Orbánt, és utasítsák el az általa mondottakat: „Az EU-s intézmények korábban nem vonták felelősségre az európai értékek eltaposásáért" – írják, és hozzáteszik, éppen az ideje, hogy ezt megtegyék. 

Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete a New York Times hasábjain hétfőn idegengyűlölőnek nevezte Orbán Viktort. A volt diplomata szerint aggodalomra ad okot az, ahogyan és amiért a magyar kormány őrizetbe vette és zaklatta ezeket az embereket. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.