Ciprasz enyhül, veszélyben a népszavazás

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök egy levelet küldött kedden késő este az EU/IMF párosnak, melyben azt vetíti előre, hogy kisebb változtatásokkal ugyan, de kész elfogadni a nemzetközi hitelezők feltételeit a gazdasági válság rendezésének érdekében. Mindeközben az Európa Tanács szerdán kimondta, a vasárnapra tervezett görög népszavazás nem felel meg a nemzetközi normáknak. 

Az Európai Bizottságnak, Nemzetközi Valutaalapnak és az Európai Központi Banknak szánt két oldalas levelet a Financial Times brit gazdasági lapnak sikerül megszereznie. A dokumentumban Alekszisz Ciprasz kedden az euróövezet elnökéhez, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszterhez fordult, hogy gyors pénzügyi segítséget kérje (friss hitel és adósságelengedés keverékét), és az éjféli határidőig törleszteni tudja az 1,6 milliárd eurós hitelrészletet az IMF-nek.

Ezt Görögország nem kapta meg. A levél azonban alapul szolgálhat egy következő segélycsomag kidolgozásához, melyről az elkövetkező napokban tárgyalhatnak. A görög miniszterelnök által szignózott dokumentum szerint Athén minden feltételt elfogad majd a reformok tekintetében, egy kivételével: A görög szigetek számára 30 százalékos adókedvezményt kell fenntartani.

Ciprasz már békülne
Ciprasz már békülne
YANNIS BEHRAKIS / Reuters

Ciprasz kész kompromisszumra a vitatott nyugdíjreform kapcsán is. Görögország 2020-ig emelné hatvanhét évre a nyugdíjkorhatárt, nem pedig azonnal. Azt is kérik, hogy a speciális, úgynevezett szolidaritási támogatást, melyet a szegényebb nyugdíjasok számára hoztak létre, csak 2019-re törölnék el, később mint ahogy azt a hitelezők kérik.

Az eurózóna pénzügyminiszterei szerda délután fél hatkor találkoznak Brüsszelben, hogy megvitassák a görög kormány új javaslatait. Egy uniós forrás szerint Ciprasz levele olyan elemeket tartalmaz, melyeket a pénzügyminiszterek nehezen fogadnak majd el.

Pálfordulás a Szirizában?

Az Európa Tanács szerdán kimondta, a tervezett görög népszavazás nem felel meg a nemzetközi normáknak, ha azt most vasárnap tartják. Thorbjorn Jagland a ET főtitkára elmondta, a referendumot legalább két héttel korábban be kell jelenteni, hogy elegendő idő legyen a vitára, és a nemzetközi megfigyelők nyomon követhessék a szavazást.

A Guardian athéni tudósítója szerint szerdára zúgolódások kezdődtek a radikális baloldali pártban is, miután a görög kormány újabb csomagot kért a nemzetközi hitelezőktől. Egyre több találgatás van azzal kapcsolatban, hogy a Sziriza esetleg megváltoztathatja a véleményét a vasárnapi népszavazásról.

Veszélybe került a vasárnapi népszavazás
Veszélybe került a vasárnapi népszavazás
Neil Hall / Reuters

Dimitris Papadimoulis, a Sziriza parlamenti képviselője egyenesen odáig jutott, hogy a görögöknek talán mégis igennel kéne szavazni az EU/IMF által felajánlott csomagra. A miniszterelnök-helyettes kedden görög tévében a népszavazás esetleges visszavonásáról beszélt.

A radikális baloldali Sziriza párt megszorításellenes ígéretekkel került kormányra, most azonban úgy tűnik ezeket kénytelenek lesznek feladni, ha nem akarják Görögországot még jobban a csőd mélyére sodorni.

A kormány tagad

Közleményt adott ki a görög kormány, melyben tagadják a kapitulációt, és azt, hogy megváltoztatták volna eddigi véleményüket a megszorításokkal kapcsolatban.

A nyilatkozatban kitérnek arra, hogy Alekszisz Ciprasz görög kormányfő tegnap egy új javaslatot adott át a nemzetközi hitelezőknek, az viszont nem igaz, hogy a kormány támogatja és elfogadja a hitelezők által kért megszorításokat.

"A kormány javaslata egy sor módosítást tartalmazott" - írják, és hozzáteszik, hogy olyan megállapodást kell kötni, amely kölcsönösen előnyös mindkét fél számára.

Mindeközben nemzetközi elemzők is azt mondják, hogy a Ciprasz által benyújtott dokumentumban van jó néhány pont, amelyben nehéz lesz egyezségre jutni az euróövezet pénzügyminisztereivel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.