Ferenc pápa: Egy nyugodt pizzázásra vágyom

"Úgy érzem, a pápaságom rövid lesz. 4-5 év, esetleg csak 2-3, nem tudom" - mondta tisztségbe lépésének második évfordulóján a Televisa mexikói televízió-csatornának adott interjújában az egyházfő, aki megjegyezte, minden vágya, hogy egyszer nyugodtan betérhessen egy pizzériába, anélkül, hogy felismernék.

Ferenc pápa bátor döntésnek nevezte elődje, XVI. Benedek elhatározását, aki előrehaladott korára és meggyengült erejére hivatkozva 2013. február 28-án lemondott.

Mint mondta, a korábbi egyházfőt nem kell kivételnek tekinteni, de új utat nyitott a pápaság intézményének. Lehet, hogy jó sokáig ő lesz az egyetlen, aki lemondott, de talán nem ő lesz az egyetlen olyan pápa, aki önszántából feláll Szent Péter trónjából.

Arról, hogy ő maga sem zárja ki a visszavonulás lehetőségét, tavaly augusztusban beszélt először. Akkor Ferenc pápa elmondta, hogy szerinte a "pápa emeritus" (XVI. Benedek jelenlegi titulusa) nem lehet egyszeri kivétel. Arra hivatkozott, hogy korábban, hetven évvel ezelőtt a püspököknél is ritka volt ez a megszólítás, ma viszont a püspök eme­ritus létező intézmény. "Egyszerűen arról van szó, hogy manapság tovább élünk, de egy bizonyos kor után már nem tudunk annyira jól kormányozni, vezetni. Ha én is ilyen helyzetbe kerülnék, úgy döntenék, mint Ratzinger, aki ezzel egy kaput nyitott meg" – mondta.

Ferenc pápa egy nyugis pizzázásra vágyik
Ferenc pápa egy nyugis pizzázásra vágyik
REUTERS

A 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa a mexikói csatornának adott interjúban arról is beszélt, hogy meglepte a bíborosi testület döntése, és csak egy egészen kicsi bőröndöt vitt magával Rómába, mert azt gondolta, hamarosan visszatér majd Buenos Aires-be. Aztán még sem így alakultak a dolgok, és most, hogy már két éve áll a római katolikus egyház élén, úgy érzi, pápasága rövid lesz. "Nem tudom. De úgy érzem, hogy az Úr rövid időre tett engem ide. De ez csak egy érzés" - idézi az egyházfőt a BBC.

Mint mondta, nem bánja, hogy ő a pápa, de gyakran hiányzik neki, hogy úgy éljen, mint annak idején, egyszerű papként. "Arra vágyom, hogy egy nap úgy mehessek el egy pizzériába, hogy senki sem ismer fel" - jegyezte meg.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.