Felvétel készült a bangkoki merénylőről

„Egyre világosabb, kik állnak a támadás mögött, de többet most nem mondhatok. Vannak gyanúsítottaink” – nyilatkozta kedden Pravit Vongszuvan thai védelmi miniszter. Huszonkét ember meghalt és 123-an megsebesültek a hétfői merényletben.

Motorbiciklibe rejtett pokolgép robbant hétfőn, helyi idő szerint este hét órakor a thai főváros egyik legforgalmasabb csomópontjánál, a Racsapraszong kerületben, Bangkok egyik híres hindu szentélyének közelében.

A rendőrség biztonsági kamerák felvételei alapján próbálja azonosítani az egyik gyanúsítottat. Prayut Csan-ocsa miniszterelnök szerint a merénylő egy ismert kormányellenes csoporthoz tartozhat, de mint mondta, még túl korai lenne a merénylő indíttatásairól vagy kilétéről nyilatkozni.

A szentély romjai a merénylet másnapján
A szentély romjai a merénylet másnapján
Athit Perawongmetha / Reuters

A merényletért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget. A hatóságok úgy sejtik, hogy nem az ország déli részén tevékenykedő muszlim felkelők állnak a 22 ember életét követelő detonáció hátterében.

A merényletben nyolc külföldi – köztük három kínai, két maláj és egy Fülöp-szigeteki – állampolgár halt meg, a sérültek többsége szintén külföldi, elsősorban kínai és tajvani turista. Magyar sérültről vagy áldozatról nem tudni a bangkoki magyar konzul közlése szerint.

Szomjot Pumpanmuang thaiföldi rendőrfőkapitány kedden azt mondta, a hatalmas pusztítást végző robbanószerkezet egy házilag készített egyszerű csőbomba volt.

„Az elkövetők le akarják rombolni a gazdaságunkat, és vissza akarják vetni a turizmust, hiszen a merénylet a város idegenforgalmi negyedének szívében történt” – nyilatkozta még hétfőn Pravit Vongszuvan, aki egy kérdésre felelve elismerte, hogy a hírszerzés mit sem sejtett a készülő merényletről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.