Feltartóztatják a menekülteket, miközben újabb hullám érkezik

A becslések szerint vasárnap mintegy 8 ezer menekültre lehet számítani a szerb-magyar határ mellett fekvő Magyarkanizsán, egyre többen érkeznek a 9 ezer fős településre, a legtöbben ugyanis értesültek arról, hogy keddtől jogszabályváltozásra és a vasúti átkelők lezárására lehet számítani - közölte Lackó Róbert, Magyarkanizsa képviselő-testületének elnöke az MTI tudósítójával vasárnap.

Hozzátette: a becsléseket az előző napok tapasztalatai alapján végzik, késő délután, kora este kiderül, hogy mennyire voltak pontosak ezek az adatok. Elmondta, hogy a szerb fővárosból, valamint a szerb-macedón határ melletti Presevóból is olyan információkat kaptak, amelyek ezeket a becsléseket erősítik meg.

A presevói befogadótáborban viszont vasárnap a korábbi napoknál kevesebb menekült volt, nem kellett sorban állni ahhoz, hogy nyilvántartásba vegyék az embereket - jelentették a helyszínen tartózkodó újságírók.

A Tanjug szerb hírügynökség újságírójának a helyiek és a rendőrök is azt mondták, meglepte őket, hogy nincs tömeg a településen. Branislav Milenkovic, a Vöröskereszt munkatársa úgy értesült, hogy a migránsokat hosszabb ideig tartóztatják a görög-macedón határon, és ezért lassult le a korábbi napok többezres hulláma.

Hozzátette azonban, hogy a napokban újabb tömegekre számítanak. Információi szerint most azok indultak útnak, akiket a görög szigetekről átszállítottak a szárazföldre, Athénba, és ez azt jelenti, hogy néhány napon belül legalább 20 ezer emberre lehet számítani. "Ezek a számok szörnyűek" - ismerte el, és hozzáfűzte, hogy bizonyára fennakadások is lesznek a regisztráció során, mert 10 ezer embert lehetetlen nyilvántartásba venni egyetlen nap alatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.