Álmukból verték fel a gyereket, majd felszámolták a földönfutók táborát

A bukaresti hatóságok rohamrendőrök segítségével felszámoltak egy illegális tábort, amelyet csaknem két éve állítottak fel önkormányzati lakásokból kilakoltatott bérlők a román főváros 3. kerületében.

Szombaton reggel, helyi idő szerint hat óra táján csendőrök hatoltak be az improvizált lakásokba, kivezették ott élőket, majd meggátolták a visszatérésüket – annak ellenére, hogy az álmukból felvert emberek inkább az ijedt gyerekeikkel foglalkoztak, így nemcsak a holmijuk egy részét, de sok esetben az irataikat sem tudták sebtében magukhoz venni.

Ilyen volt...
A szerző felvétele

A barakkokat szinte azonnal összedöntötték, a törmeléket pedig személyes holmikkal együtt kukásautókra rakták és elszállították. A kilakoltatott családokat a gyermekjogvédő hatóság egyik menhelyére vitték, ahol ezúttal kivételesen nem különítik el a nőket és a gyerekeket a férfiaktól. A kilakoltatásról a hatóságok nem küldtek előzetesen értesítőt.

A Bukarest 3. kerületében található telekről 25 családot lakoltattak ki 2014. szeptember 15-én, az iskolakezdés napján. A negyedhektáros udvarban, három különálló épületben önkormányzati bérlők laktak, amíg az ingatlant vissza nem szolgáltatták annak, akitől a kommunista rezsim annak idején elkobozta. A régi-új tulajdonos nem újította meg a szerződéseket. A kényszervégrehajtás után utcára került családok egy része másutt bérelt lakást, vagy rokonoknál húzta meg magát, a kisjövedelműek azonban földönfutókká váltak. Ők egykori otthonuk előtt a járdán, improvizált barakkokban vészeltek át két telet, a hatóságok tegnapi akciójáig összesen 22 hónapot.

Ilyen lett...
Ilyen lett... Forrás: FCDL

Egy részük számára a főpolgármesteri hivatal jóváhagyta szociális lakás kiutalását, de eddig mindössze két családdal vették fel a kapcsolatot, hogy elindítsák az ilyenkor szükséges formaságok intézését – közölte a kilakoltatottak érdekeit védő Közös Front a Lakhatási Jogokért (FCDL). Két család és a kisgyerekei számára semmiféle megoldást nem ajánlottak a hatóságok.

A kárvallottak azt tervezik, hogy az őket támogató civil szervezetekkel együtt a jövő hét elején utcára vonulva tiltakoznak a visszaélések ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.