Másodszor is becsengettek azoknak a gyerekeknek, akiknek családját egy éve éppen az iskolakezdés napján tették utcára a román főváros kellős közepén. Az eredetileg mintegy száz embernek csak egy része talált bérleményt vagy költözött rokonokhoz. Hat család, harminc személy egykori otthona előtt, rögtönzött barakkokban készül a második, utcán töltött télre.

Nicoleta tejport kever a cumisüvegbe, egy hónapos kicsije egy láb nélküli, téglákra állított fotelban várja az etetést. A rögtönzött konyhát innen-onnan összeszedett anyagokból a járdán húzták fel a ház előtt, ahol a 32 éves nő felcseperedett. A negyedhektáros udvarban 25 lakás állt. 2010-ben a lakók egy részét meggyőzték, hogy írjanak alá átadási jegyzőkönyvet. Pénzt ígértek nekik, illetve azt, hogy a házban maradhatnak. Pénzt nem láttak, viszont attól a pillanattól kezdve megszűnt a jogalapjuk az ott-tartózkodásra.

Nicoleta a szülőháza előtti járdán lakik két gyermekével A szerző felvétele

Az ügy hosszú lefutása ellenére a polgármesteri hivatalt felkészületlenül érte a kilakoltatás, és azóta sem találja a megoldást. Nicoleta szerint nem is akarja. – Többször jártunk a kerületi önkormányzatnál, a polgármesterrel is beszéltem. Sokszor elhalad itt az autójával, de csak integet – meséli az asszony, aki ötéves fiával és férjével a járdán, hulladékokból összetákolt barakkban vészelte át a telet. A polgármester a bántalmazott nők menhelyét ajánlotta fel az anyáknak és a gyerekeknek, a férfiaknak semmit.

– A családok szétszakítása nem megoldás –véli a Közös Front a Lakhatási Jogokért (FCDL) szervezet. Képviselője, Arnold Schlachter hangsúlyozza: a törvény szerint nem lehet kilakoltatni senkit anélkül, hogy ne kínálnának neki megfelelő lakást. Egyszerű munkásemberekről van szó, akiknek a fizetéséből nem telik lakbérre a szabadpiacon.

De kilakoltatás fenyegeti több önkormányzati ingatlan bérlőit is Bukarestben. Szociális lakás nekik sem lesz, miközben az FCDL szerint évente euró-tízmilliókat költenek a sugárutak „szépítésére”: színes járdaszegélyekre, a villamossínek közötti gyepre. A közvélemény nyomása jobb belátásra bírhatná a döntéshozókat, de az ügy nehezen éri el a sajtó ingerküszöbét. Ezt mutatja, hogy egyetlen román újságíró sem jelent meg a kilakoltatottak által meghirdetett sajtótájékoztatóra, a téma csupán a romániai németek újságját érdekelte.