Felkerültek a netre Oszama bin Laden levelei

Oszama bin Laden mindvégig arra biztatta híveit, hogy az Egyesült Államok elleni támadásokra összpontosítsanak a muszlimok közötti belső viszály helyett - derült ki azokból az iratokból, amelyeket az al-Kaida vezérének 2011-ben történt megölésekor annak abbotábádi búvóhelyén gyűjtöttek össze kommandósok, és amelyeknek egyes részleteit szerdán hozatta nyilvánosságra az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatójának (DNI) hivatala.

A titkosítás alól "alapos áttekintést" követően feloldott és az interneten közölt 86 dokumentum között vannak arab nyelvű levelek, 39 angol nyelvű, főleg vallási és politikai témájú könyv, valamint folyóiratok, magazinok és szoftverek. Ezek újabb betekintést engednek bin Laden gondolkodásmódjába, a terrortaktikával kapcsolatos elképzeléseibe, valamint a nyugati kémekkel és az al-Kaida médiabeli imázsával kapcsolatos aggályaiba.

"A fókuszban az amerikaiak és képviselőik megölésének és az ellenük való harcnak kell állnia" - írta egyik levelében bin Laden.

Az amerikai közvéleménynek a vietnami háború alatti háborúellenességére hivatkozva úgy vélte, az Egyesült Államok külpolitikáját megváltoztatni csakis Amerikára mért csapásokkal lehet, hogy az amerikaiak hátat fordítsanak "uralkodóiknak" és "békén hagyják" a muszlimokat.

A levelekből fény derül a fegyveresek, többek között a vezér és az iraki dzsihadisták közötti, a követendő taktikával kapcsolatos ellentétekre. Bin Laden nagyszabású terrorakciókat sürgetett, és arra figyelmeztetett, hogy az arab rezsimek elleni harc, különösen Jemenben, elvonja a figyelmet az igazi ellenségről, Amerikáról.

Bin Ladent meglepetésként érte az "arab tavasz", de arra biztatta követőit, hogy használják ki a muszlim földeket az amerikai "hegemóniától" megszabadító "forradalom" lendületét és álljanak a fiatalok élére. A levelekben szó esik egy szomáliai terrorcselekményről és az ugandai elnök meggyilkolására irányuló tervről is.

A szaúdi terroristavezér az al-Kaida-vezetők elleni dróncsapások miatt többször utalt a biztonsági kockázatokra, és azt tanácsolta, hogy hívei ne kommunikáljanak e-mailben. Lehordta követőit, hogy ne gyülekezzenek nagyobb csoportokban, és azon rágódott, hogy a felesége ruhájába mikroszkopikus lehallgató berendezést rejthettek.

Írt a leendő al-Kaida-vezetők kiképzéséről, valamit örökösének tekintett kedvenc fia, Hamza Pakisztánba csempészéséről is.
Korábban 2012-ben, a West Point-i katonai akadémia terrorelhárítási központjában és egy New York-i terroristaperben hoztak nyilvánosságra bin Laden-dokumentumokat. Ezzel az Abbotabádban a 2011. május 2-i kommandós akció alatt lefoglalt több ezer dokumentum közül közzétettek száma mintegy 120-ra emelkedett.

Az újabb iratokat röviddel azt követően tárták a nyilvánosság elé, hogy Seymour Hersh amerikai újságíró valótlannak nevezte a bin Laden halálának körülményeire vonatkozó hivatalos amerikai verziót. Ryan Trapani, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) szóvivője kijelentette, hogy a dokumentumoknak egy 2014-es törvény alapján megvalósított, régóta tervezett nyilvánosságra hozatala nem áll összefüggésben Hersh állításaival.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.